Hírek
2017. December 27. 14:08, szerda |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Augusztus óta már mást nevezünk virslinek
A Magyar Élelmiszerkönyv módosításának köszönhetően augusztus óta szigorúbb szabályok vonatkoznak a húskészítményekre.
Virsli és párizsi elnevezéssel már csak olyan termékek kerülhetnek forgalomba, amelyek hústartalma legalább 51 százalék.
Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke az M1 Magyar Gazda című műsorában elmondta: a fogyasztók tavaly is, azelőtt is sokféle minőségű virsliből választhattak. Az, hogy idén augusztus elsejétől a virsli minimális hústartalmára vonatkozó szabályozás megváltozott, az nem jelenti azt, hogy minden virsli megváltozott a piacon. Előtte is a virsli döntő többsége megfelelt annak a szigorodó feltételrendszernek, ami augusztus elsejével minden virslire kötelező.
A Magyar Élelmiszerkönyv módosításával a cél egyértelműen a jobb minőségű és egészségesebb élelmiszerek előállítása, így az új, hústermékekre vonatkozó szabályok a hústartalom növelésén túl a zsír és a só mennyiségének csökkentését is előírják.
Éder Tamás rámutatott: a minimális hústartalom az 11 százalékpontnyit növekedett, vagyis ma már legalább 51 százaléknyi húsnak kell lenni minden virsliben, amit virslinek kíván nevezni a készítő, ráadásul maximum 10 százalék úgynevezett mechanikailag szeparált húst tartalmazhat.
Az alacsonyabb hústartalmú áruk nem kerültek le a polcokról, azonban ezeket már nem lehet párizsi vagy virsli néven eladni. Innentől a gyártók fantáziáján múlik, minek nevezik ezeket a termékeket.
Az elnök ezzel kapcsolatban elmondta: voltak és vannak olyan gyártók, amelyek úgy döntöttek, hogy továbbra is alacsonyabb hústartalommal készítenek ilyen készítményeket, és ezeket nem virslinek, hanem valami más kreatív néven forgalmazzák. Találhat a vásárló a virslik között pálcika, rúd, rudacska elnevezésű, egyébként teljesen virsli kinézetű termékeket.
A húskészítményekre vonatkozó új előírások valamennyi szabályozott terméknél, termékcsoportnál javítják a minőséget, azaz minden esetben nő a minimális hús- és fehérjetartalom. A fogyasztók a húskészítmények hátoldalán feltüntetett adatokból tájékozódhatnak a termék összetételéről.
Folyamatosak az ellenőrzések
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinációjával, a hatóság és a megyei kormányhivatalok szakembereinek részvételével zajlik az országos téli szezonális ellenőrzés.
Ez az ellenőrzési sorozat már lassan egy évtizedes múltra tekint vissza. Ilyenkor a decemberhez kötődő ünnepi termékek ellenőrzése folyik elsősorban: a Mikulás, a karácsony, szilveszter, mert ezek azok az ünnepek, amelyek megnövekedett áruforgalmat okoznak az üzletekben. A különböző hústermékek iránti kereslet is nagyon megnő ebben az időszakban: mind a sertéshúsok, a baromfihúsok forgalma megnő ebben az időszakban, a halforgalmazás is a teljes magyar átlagfogyasztásnak a felét teszi ki ebben a hónapban – közölte Pleva György, a Nébih élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója.
Az ellenőrök piacokon, karácsonyi ünnepi vásárokon dolgoznak, és a kitelepült vendéglátóhelyek szabályszerű működését is vizsgálják, valamint fokozottan ellenőrzik a húsokat és húskészítményeket, például a virslik minőségét is.
Az igazgató hozzátette: ez tulajdonképpen nem okozott zavart, változást a húskészítmények piacán, hiszen a jó minőségű, még mindig virslinek nevezhető termékek eddig is a piacon voltak, és az igényes vásárlók eddig is azt vásárolták.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
2024. Május 17. 09:46, péntek | Helyi
A MÁV kérése - Ha pünkösdkör utazik, váltsa meg már most vonatjegyét!
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.