Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2025. Október 28. 10:31, kedd | Helyi

Az aranykor orvosai – 50 éve a gyógyítás szolgálatában

Az aranykor orvosai – 50 éve a gyógyítás szolgálatában

A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kiskunfélegyházi telephelyén beszélgettünk Dr. Nyúzó Bálinttal, Dr. Rigó Imre Jánossal és Dr. Letoha Viktória Máriával.

Munkatársaink 1975 óta dolgoznak a Kiskunfélegyházi Kórház megbecsült orvosaiként és elhivatottságukkal, szakmai tudásukkal, valamint emberi hozzáállásukkal generációk számára mutattak példát. Az interjúban felelevenítették pályájuk kezdetét, a kórház aranykorát, valamint azokat az emlékezetes pillanatokat, amelyek meghatározták hivatásukat és közösségünket.

A kezdetek – „Kezdő orvosként nagy lelkesedéssel estünk neki a medicinának.”
Dr. Nyúzó Bálint kardiológus főorvos felidézte, hogy milyen volt akkoriban fiatal pályakezdő orvosként elindulni a gyógyítás útján:
„Innovatívak voltunk, nem csak magunkról beszélek, hanem mindenkiről, ugyanis akkor indult be igazán a különböző szakterületeken a szubspecialitás, és ebből lettek a mostani szakirányok, mint például a reumatológia. Ekkor élte virágkorát az orvosi szakma, mi pedig ezt nagyon élveztük.”


A fejlődésben nem volt megállás
„1975-től egészen a 2000-es évekig látványos fellendülésen mentek keresztül a vidéki kórházak is” – idézte fel Dr. Rigó Imre János, a kórház elismert nőgyógyász főorvosa.
Elmondása szerint ebben az időszakban olyan mértékű szakmai és technikai fejlődés zajlott, amely alapjaiban formálta át a gyógyító munkát.
„Hihetetlen nagy változások történtek ezekben az évtizedekben, és hála a Jóistennek, még mi is részesei lehettünk ennek a korszaknak. A mai napig élvezzük a gyümölcseit” – mondta.
A főorvos mosolyogva tette hozzá, hogy pályafutása alatt több mint 6000 gyermek születésénél segédkezett, ami számára a hivatás egyik legnagyobb ajándéka.


Dr. Letoha Viktória Mária számára a kezdetek legszebb emlékei közé tartozik a kivételes csapatszellem, amely a kórházban uralkodott és azóta is kitart.
„Amikor Nyúzó Bálinttal együtt kezdtem, valóban csodálatos közösség alakult ki. Szinte családias volt a légkör – öröm volt bejárni dolgozni. Olyan hangulatot teremtettünk, amilyet kevés helyen tapasztal az ember.”


A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház és Kiskunfélegyházi telephelye nevében is hálás szívvel köszönjük Dr. Nyúzó Bálint, Dr. Rigó Imre János és Dr. Letoha Viktória Mária öt évtizedes, példamutató munkáját. - olvasható a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház közösségi oldalán.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 06. 10:21, szombat | Helyi

Ma 10 órától megnyitotta kapuit a városi jégpálya

Ma reggel 10 órakor megnyílt a városi jégpálya, ahol kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatják a korcsolyázás örömeit.

2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi

Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.