Márton bácsi földműves család sarjaként 1922.november 11-én Kiskunfélegyházán látta meg a napvilágot. Szerény körülmények között élő szülei szőlőtermesztéssel foglalkoztak. A 6 osztályos általános iskola elvégzése után szüleivel és három leány testvérével folytatták a családi hagyományokhoz hűen a szőlőművelést.

1942 nyarán – mint ahogy azt akkoriban nevezték – „levente-képzőben” gépkocsi vezetői tanfolyamot végzett kitűnő eredménnyel. A rá következő év őszén pedig besorozták katonának és Ceglédre vonult a 3. Ezredtörzshöz.

Márton bácsi 1944. májusában már az orosz fronton harcolt bajtársaival, mint a páncélozott sebesült szállító kocsi vezetője. Szerencsére a háborúban csak kisebb sérüléseket szerzett. A harcok lezárását Németországban érte meg, ahonnan boldogan indult haza. Sopronnál azonban az oroszok elfogták és hadifogolyként Oroszországba, Ufába vitték. Márton bácsi elmondása szerint ez volt élete legnehezebb időszaka. Mínusz 42 fok hidegben, téglagyárban kellett dolgoznia. Az iszonyatos körülményeket az is tetézte, hogy a kemény munka ellenére nagyon kevés élelmet kaptak, gyenge volt a ruházatunk, így mindkét nagy lábujja megfagyott. Mivel Márton bácsi egészsége a nélkülözések miatt nagyon megromlott egy szintén hadifogoly német orvos azt tanácsolta az orosz fogvatartóknak hogy engedjék haza, mert úgysem veszik már semmi hasznát. Így 1946 őszén igaz 45 kg-ra lefogyva, de hazaengedték.

- A szabadság öröme és családom szeretete gyorsan meggyógyított – mesélte felköszöntőjének mosolyogva.

Élete ezt követően már nyugalmasabban telt. 1948-ban megnősült, 1951-ben pedig a Kiskunfélegyházán megépült bányászati berendezések gyárában helyezkedett el egy lakatos képző tanfolyam elvégzése után. Márton bácsi ezt követően egészen nyugdíjba vonulásáig (1982-ig) lakatosként dolgozott.

Nyugdíjas éveit szerető feleségével tölti, 2 fiúgyermeke, 2 unokája és 3 dédunokája rendszeresen látogatja és rajongással veszi körül nap mint nap.