Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2018. Június 07. 15:39, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

Az első óvodások már teljesítették az úszásoktatás 1. szintjét

Az első óvodások már teljesítették az úszásoktatás 1. szintjét

Február 21-én a Jogging Plus Szuperinfó Futóklub úszó szakosztályának szervezésében indult el az óvodások úszás oktatása a Félegyházi Termál és Parkfürdőben.

Az önkormányzat által is támogatott vállalkozásnak köszönhetően ma (június 7-én) tíz óvodás vehette át Bács Ferenc és Szabó László oktatóktól a vízhez szoktatási tanfolyam elvégzését, valamint az oktatási rendszer 1. szintjének teljesítését elismerő oklevelet és egy ajándékutalványt.

Az oktatók pedig reménykednek abban, hogy minden kis tanítványuk az egyes úszásnemek alap mozdulatainak elsajátítása után kedvet kapnak arra is, hogy folytassák tanulmányaikat és sikeresen elvégezzék az úszás oktatás következő szintjeit is.

Végre megvalósult egy olyan kezdeményezés, amely a félegyházi úszó- és vízilabda egyesület utánpótlásneveléséhez is hozzájárulhat. A legfontosabb azonban az, hogy már az egészen pici gyermekeket is megbarátkoztatják a vízzel és lehetőség nyílik arra, hogy megtanuljanak úszni. Az önkormányzat pedig klub munkáját úgy tudta segíteni, hogy az uszodában rendszeres időpontot biztosított az oktatásra és lehetőségeihez mérten hozzájárult a költségekhez is - nyilatkozta lapunknak a jeles eseményen Balla László alpolgármester.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi

Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton

2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.

2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.