Hírek
2018. December 08. 13:10, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
Az MSZP félegyházi szervezete a rászorulókra is gondol Karácsonykor
Segélycsomagokkal segít a rászorulókon a helyi szocialista párt.
Mint minden évben, idén is csatlakozott az MSZP országosan meghirdetett karitatív akciójához a félegyházi szervezet. Ennek részleteiről tartott sajtótájékoztatót december 6-án Horváth Tamás szocialista vezető és Eszik Bence elnökhelyettes.
Mint ahogy azt Horváth Tamástól megtudtuk, Félegyházán nemcsak az idősebb korosztály, hanem a faitalok is szívesen ajándékoznak elsősorban tartós élelmiszereket, ruházatot és játékokat. A felajánlásoknak köszönhetően több mint 80 családot tudtak támogatni az átmeneti szállón, de a többgyermekes családok számára is jutott a karácsonyi segítségből. A párt évről-évre megrendezésre kerülő jótékonysági ételosztásán pedig 150 embert látnak vendégül meleg ebéddel.
Horváth Tamás azt is elmondta, hogy a helyi szocialista párt aktivistái nemcsak karácsony közeledtével gondolnak a nehéz sorban élőkre, hanem a segítségnyújtás egész évben folyamatos. A piacon megtalálható a jótékonysági céllal létrehozott stand is ezt a funkciót hivatott betölteni, csakúgy, mint azok a rendezvények, melyeket a Családok Átmeneti Otthonában bonyolítanak le egy-egy közelgő ünnep alkalmával.
- Azzal a tapasztalattal vágunk neki minden egyes jótékonysági kezdeményezésnek, hogy az önkéntes segítők, az adományozók számára hasonló örömet okoz a programban való részvétel éppúgy, mint azoknak, akik az adományokban részesülnek. De nem csak az utcai akciókkal, karácsonyi jótékonysági rendezvényekkel teszünk azért, hogy Félegyháza minden polgára számára valódi, gondoskodó otthont, szülővárost jelentsen a város. Véleményünk szerint a város jövő évi költségvetésének kialakításakor is elsőbbséget kell élveznie a szociális ellátó rendszer kiszélesítésének, a rászoruló családok, az alacsony jövedelmű idős emberek számára juttatott támogatások emelésének – hangsúlyozta a szocialista képviselő.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.


