Hírek
2018. Május 14. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: police.hu
Azt hitte ellopták a mobilját, súlyos sérülés lett belőle
Azt hitte ellopták a mobiltelefonját, verekedés lett belőle, végül súlyos sérüléseket szenvedett egy férfi Pécsen. Vádat emelnek az ügyben.
Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett és testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a rendőrség két helyi férfi és egy helyi nő ellen, akik tavaly november 3-án éjjel bántalmaztak egy pogányi férfit Pécs belvárosában. A megalapozott gyanú szerint a 22 éves sértett szórakozás közben elveszítette a mobiltelefonját, és mivel azt gondolta, hogy a háromfős társaság lopta el tőle, kérdőre vonta őket. A vita verekedéssé fajult, és a helyi fiatalok – egy 34 és egy 18 éves férfi, valamint egy 15 éves lány – több alkalommal megütötték és megrúgták a sértettet, aki több alkalommal vissza is ütött. A 22 éves férfinak a bántalmazás következtében súlyos sérülése, arccsont törése keletkezett.
A nyomozás során a rendőrök beazonosították a bejelentésben szereplő három fiatalt, és gyanúsítottként hallgatták ki őket, a sértett bántalmazását mindhárman beismerték. Az ellopottnak hitt telefont a rendőrök megtalálták, és visszaadták a tulajdonosnak.
Mivel a nyomozás során az is kiderült, hogy a verekedést a 22 éves férfi kezdeményezte, a nyomozók őt is gyanúsítottként hallgatták ki.
A négy fiatal ügyében folytatott nyomozást a Pécsi Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. Február 02. 07:26, hétfő | Belföld
Ma indul az Otthoni Energiatároló Program
Hétfőn 10 órakor elindul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez
2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld
Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk
Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.
2026. Február 01. 08:31, vasárnap | Belföld
Csézy is csatlakozott a Tiszához
Hatalmas örömmel jelentem be, hogy Csézy lesz a TISZA képviselőjelöltje a mezőkövesdi központú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es választókerületben - írta ki Facebook-oldalára Magyar Péter.
