Hírek
2014. December 12. 09:08, péntek |
Sport
Forrás: -szerk.-
Bács-Kiskun megye lett a negyedik
A Belügyminisztérium és a rendvédelmi szervek ez évi országos pontszerző bajnokság eredményhirdetését december 10-én tartották az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Szervek Kiképző Központjában.
A rendészeti szervek állományából a kiemelkedő kiképzési és sportszervezési tevékenységet végzők, valamint sporteredményt elérőket jutalmazták elismeréssel. A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Országos Pontszerző Bajnokságán 2014. évben a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a sporteredmények alapján országosan a negyedik helyet szerezte meg. Ezzel a helyezéssel az igazgatóság három hellyel lépett előrébb a pontszerző versenyen a múlt évhez képest.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság részéről a díjakat dr. Gubicza József tű. ezredes, a humánszolgálat kiképzési főosztályának vezetője, illetve az OKSE elnöke dr. Demény Ádám tű. ezredes adta át.
A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományából az alábbi sporteredmények teljesítésével járultak hozzá az eredményhez.
Úszás
Komáromi Péter ka. (Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség)
Brán András tű. zls. (Kecskemét Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)
Szentesi Szabolcs tű. fhdgy. (Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség)
Mányi Péter tű. tőrm. (Baja Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)
Német Henrik tű. őrm. (Baja Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)
Koncz Imre tű. ftőrm. (Kecskemét Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)
Bertity Patrik tű. őrm. (Baja Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)
Turi Péter tű. őrm. (Kecskemét Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)
Terepfutó bajnokság
Fazekas Henriett ka. (Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
Dávid Erika tű. alez. (Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
Orbán Zsuzsanna tű. hdgy. (Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
Dr. Krix Orsolya tű. zls. (Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
Kovács Andrea tű. hdgy. (Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
Dr. Kerekes Borbála tű. hdgy. (Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
Németh László Zsoltné ka. (Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
Atlétika
Katona Balázs tű. ftőrm. (Kiskunhalas Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)
Kovács István tű. ftőrm. (Kiskunhalas Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)
Farkas Zsolt tű. ftőrm. (Kiskunfélegyháza Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)
Bagi Ferenc Márton tű. őrm. (Kiskunfélegyháza Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)
Várbíró Attila tű. tőrm. (Baja Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)
Tapodi Richárd tű. tőrm. (Kiskunfélegyháza Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)
Taskovics Sándor tű. fhdgy. (Kiskunhalas Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)
Luchmann Péter tű. tőrm. (Kiskunfélegyháza Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)
Csernák Zsolt tű. tőrm. (Kiskunhalas Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)
Kispályás Labdarúgó Bajnokság
Kiskunfélegyháza Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományából:
Tóth Péter Attila tű. tőrm.
Karsai István Gábor tű. ftőrm.
Pap István tű. ftőrm.
Zsigó József tű. ftőrm.
Nádasdi Gergely tű. ftőrm.
Bagi Ferenc Márton tű. tőrm.
Grezsa Szabolcs tű. zls.
Farkas Zsolt tű. ftőrm.
Katona Balázs tű. ftőrm.
Homoki-Szabó Tibor tű zls.
Fekvenyomó Bajnokság
Kovács Andrea tű. hdgy. (Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
Dr. Krix Orsolya tű. zls. (Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
Fotó illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport
Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
