Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2018. Szeptember 28. 13:05, péntek | Helyi
Forrás: BAON

Bekötött szemmel vacsoráztak

Bekötött szemmel vacsoráztak

Bekötött szemmel, teljes sötétségben kellett a vacsorájukat elfogyasztaniuk azoknak a kiskunfélegyházi középiskolásoknak, akik részt vettek csütörtökön az úgynevezett láthatatlan vacsorán a Desperado Étteremben.

A szemléletformáló eseményt a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szervezte. Nagy Renáta az önkéntes ház irodavezetője lapunknak elmondta, az érzékenyítő rendezvény célja, hogy az ép látású személyek is átéljék, átérezzék, milyen akadályoztatva, nehezített körülmények között elvégezni a mindannyiunk életének fontos részét képező, a napi rendszerességgel és rutinnal megvalósuló tevékenységet, az étkezést. A főszervező szerint a bekötött szemmel való étkezés elősegíti a saját élményekre épülő empatikus képességek fejlesztését és az esélyegyenlőség megvalósítását.

A láthatatlan vacsorára meghívták Kácsor-Macska Zsuzsannát, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének elnökét, aki tapasztalatival és tanácsaival nyújtott segítséget a Constantinum, illetve a Szent Benedek Gimnázium Kiskunfélegyházi PG Tagintézményébe járó diákoknak abban, hogyan egyék meg a levesből, rántott húsból és krumplipüréből álló menüsort bekötött szemmel. A születésétől fogva látássérült Kácsor-Macska Zsuzsannát elkísérte örökös társa, Grafit kutya is, aki a nap 24 órájában segíti őt. Beszélt a diákoknak arról, hogy a vakvezető kutya mekkora kincs és arról, hogyan boldogulnak ketten a mindennapokban.

(Forrás: BAON)

Címkék: vacsora

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 16:56, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2024. Május 10. 16:54, péntek | Helyi

Vasárnap lesz a májusi vásár Félegyházán

A Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. Piac- és Vásárüzemeltetési részlege tájékoztatja a vásárlókat és az árusokat, hogy a Kiskunfélegyházi Országos Állat és Kirakodó vásár időpontja: 2024. május 12. (vasárnap).

2024. Május 09. 09:05, csütörtök | Helyi

Kiválasztották Bács-Kiskun legjobb borait

A gyümölcsös alföldi boroké a jövő – hangzott el a szerdán tizenegyedik alkalommal megrendezett Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyen Nemesnádudvaron.

2024. Május 08. 10:25, szerda | Helyi

Oldott hangulatban, lelkesen

A Batthyany Lajos Általános Iskolában április végén rendezték meg a nyolcadik iskola-előkészítő foglalkozást a nagycsoportos óvodások számára.