Arra azonban szinte senki nem tanít meg minket, hogy épp ilyen fontos – ha nem még fontosabb az, ahogy saját magunkkal beszélünk. A belső monológunk, az önmagunkkal való bánásmód, és az, hogy mennyire tartjuk karban és kordában a gondolatainkat, a jelenünket, a jövőnket, a mentális és fizikai egészségünket is meghatározhatja. Kégl Ágnes írása.

Iszonyatos elvárások

Az talán nem is kérdés, hogy a gondolatainknak teremtő és romboló ereje van, és a minket körülvevő „nehéz” társadalomban egyre komplikáltabb rendben tartani magunkat pszichésen.

Sajnos mostanában egyre több korombeli, harminc-negyven év körüli barát, ismerős távozik az élők sorából, és sokaknál daganatos elváltozások okozzák a tragédiát. Ezek a megbetegedések sokszor pszichés problémákból fakadnak. Legtöbbször a fel nem dolgozott belső feszültségek, a megoldhatatlannak tűnő élethelyzetek vezetnek súlyos, visszafordíthatatlan betegségekhez. És amikor ezt a szívemhez közel álló embereknél látom, az különösen elgondolkodtat, hogy milyen mérhetetlen fontosságú a mentális egészségünket első helyre tenni. Ha mentálisan jól vagyunk, akkor nagyon sok mindenre fizikailag is jobban reagálunk. Ezt ma már talán egyre szélesebb körben felismerik.

Nyugodtan kérj segítséget, és segíts magadnak!

Nem szégyen többé pszichológushoz járni, mert egyre többen kezdik beismerni, hogy vannak olyan meghatározó élethelyzetek, de akár mindennapi történések is, amelyek feldolgozása életbevágóan fontos ahhoz, hogy ne menjünk tönkre érzelmileg és fizikailag.

De nem csak a külső segítség tehet azért, hogy jól legyünk.

Sőt. Ennél is fontosabb az, amit magunkért tehetünk.

Ha tudatosan figyelünk arra, hogy önmagunkkal hogyan bánunk, azzal rengeteget javíthatunk a belső egyensúlyunkon.

Évekkel ezelőtt külföldre költöztem. Már azelőtt is szorgosan dolgoztam, de az ottani feladatok, a tény, hogy azonnal egy kinti szerkesztőségi asztalnál találtam magam, a váltással járó felelősség mind-mind arra sarkalltak, hogy annál is sokkal keményebben hajtsam magam, mint előtte.

Hosszú idők megfeszített munkája – és a taposással telt mindennapok során – arra lettem figyelmes, hogy valamit nagyon rosszul csinálok. Folyamatosan háttérbe szorítottam a fizikai szükségleteimet, és mentálisan egyfolytában ostoroztam magam. Egy idő után kimerültem testileg-lelkileg.Olyan gondolatok, olyan „lemez” ment a fejemben, mint az, hogy „mennyire rosszul teljesítesz, nem vagy elég kitartó, nem vagy elég talpraesett, magabiztos”…

Időbe telt, mire rájöttem, hogy mit művelek saját magammal, de addigra az önbizalmam már nagyon megroggyant, és valóban, – mint egy önmagát beteljesítő jóslat – egyre romlott a teljesítményem.

Ahogy erre rádöbbentem, elkezdtem tudatosan megfigyelni a gondolataimat, és amikor tetten értem, hogy ostorozom magam, igyekeztem pozitív, önmagamat támogató gondolatokkal kicserélni a negatívakat.

Ezzel párhuzamosan, szépen lassan változott a közérzetem is. Elkezdtem kutatni olyan eszközök, megoldások után, amik segítenek helyén tartani a lelkem, és ezáltal a testem is.

A legfontosabb talán mindenek felett: felismerni, hogy nem jól bánunk önmagunkkal. Mert ez egy olyan dolog, amin van lehetőségünk változtatni.

Ha már a gondolat megszületett, mindenki megtalálja valószínűleg a számára szükséges és hatékony eszközöket. Íme, az én fegyvertáram:

Megbocsátás önmagam felé

Mindannyian hibázunk, emberből vagyunk. Ez sablonosan hangzik, de hajlamosak vagyunk elfelejteni. Amikor rossz napom van, amikor nem sikerül valami a munkahelyemen, vagy épp a gyerekemmel kerülök összetűzésbe, sokszor ítélem el magam – észrevétlenül. De ha rajtakapom magam, megállítom a negatív gondolatfolyamot, és elkezdem kicserélni megbocsátó és támogató gondolatokra. Apróságnak tűnhet, mégis alapvetően befolyásolja az önérzetet – és azt is, hogy legközelebb hasonló konfliktushelyzetben hogyan reagálok.

Lassítás

A felesleges rohanást kiiktattam a mindennapjaimból. Azelőtt szinte ész nélkül szaladtam. Felvettem a város őrült tempóját, de ez befelé is őrjítően hatott. Valahogy a jelen társadalomban hajlamosak vagyunk másokkal szaladni. „A többiek is rohannak, így aztán biztos nekem is szükséges” felkiáltással. De valóban az?

Sokat adhat, ha a rohanás helyett lelassítom a lépteimet, és nyugalomra intem magam belül. Ez a külső parancs befelé is hat. És ha zűrösebb napom van, néha lelassítom a légzésemet, a pulzusomat, ami a testre nyugtató hatással van.

Amikor a legnagyobb a hajtás, és túlárad a stressz, beiktatok egy teaszünetet. Egy olyan egyszerű mozdulatsor, mint kimenni a konyhába, vizet forralni, belerakni a filtert a bögrébe, szintén kicsit kizökkentenek a túlhajszolt állapotból, és csökkentik a stressz-szintet.

Az saját időm megteremtése

Sokszor pont azokat a dolgokat vonjuk meg magunktól, amik a belső egyensúlyt hivatottak támogatni, megteremteni. Mert ezeket „luxusnak” éljük meg. Egy ideig én sem költöttem arra, hogy edzőterembe menjek, mert sajnáltam magamtól az időt és a pénzt. Aztán végül ráébredtem, hogy inkább az a luxus, ha nem figyelek a testemre, nem adok vissza magamnak. Ez lelkileg is jutalmaz. A testem folyamatosan kiszolgál, és mindig jó érzéssel tölt el, ha teszek azért, hogy az egészségem megmaradjon. Minden alkalommal, ha a szaunában ülök, vagy egy edzés után zuhanyzom, megköszönöm magamban a testemnek, hogy egészséges, dolgozik, és ilyen remekül kiszolgál. Szerintem nem szabad természetesnek tekinteni azt, hogy jól vagyunk.

Meg kell becsülni, mert az egészség valóban kincs. Ha van, szinte bármire képesek vagyunk, ha azonban megroggyan, az mindent megkérdőjelezhet az életünkben.

Jóga és Pilates

Mindenkinek más mozgásforma válik be. Nekem a jóga és a Pilates segített leginkább abban, hogy a testem és a lelkem egységét megteremtsem. Több szempontból is. Egyrészt amikor jógázom, mindig azt érzem, hogy a testemet újra összekötöm a lelkemmel, tudatosítom a testrészeim működését, és ez a mindennapokra is visszahat. Ahogy erősödnek a belső izmaim, úgy erősödik a belső tartásom is. Másrészt az is fontos, hogy jógázás során tudom tesztelni, mennyire vagyok egyensúlyban. Vannak napok, amikor egy egyensúlyra alapuló jógapózt fél percig sem tudok tartani, máskor viszont fél órát is el tudok ácsorogni egy lábon. Mindez annak a függvénye, hogy mennyire vagyok szellemileg egyensúlyban.

A lényeg talán mégis az, hogy ráébredjünk arra, hogy rosszul bánunk önmagunkkal, és tudatosan változtassunk rajta.