Hírek
2019. Március 01. 15:00, péntek |
Helyi
Forrás: Adrienn
Bencsik László fotóiból nyílt kiállítás a művelődési központban
A 30. születésnapját ünneplő fotós képeiből „Kiállítás címe…” címmel nyílt kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban február 28-án.
A Móra Ferenc Gimnázium Mozgásszínházának és Zsirmik István népzenész színvonalas és szórakoztató előadását követően Kovács-Csonka Szilvia, a művelődési központ igazgató asszonya nyitotta meg a kiállítást.
Bencsik László 26 évesen vásárolta meg az első fényképezőgépét és unalomból kezdett el fotózgatni. Sosem szerette a kényszerfotózást, a mesterkélt beállításokat, inkább a természetesség az, ami mindig is vonzotta. Munkáin a spontán hétköznapi élet történései mellett városunk egy-egy jellegzetes épülete is megjelenik esti vagy éjszakai fényekben megvilágítva.
- Ennek egészen egyszerű oka van. Munka után nekem ez a kikapcsolódás. Általában csak estefelé jut időm arra, hogy átadjam magam a fotózás örömének – nyilatkozta lapunknak Bencsik László.
A mesterséget teljesen autodidakta módon tanulta meg a fotós. Mint mondta, nagyon sokat köszönhet Hájas Sándor újságírónak, aki annak idején kollégája volt a televíziónál és sok időt töltöttek el az anyagok összeválogatásával. Aztán mikor csak úgy szórakozásként elkezdett fotózni, mondhatjuk úgy „rákényszerült” arra, hogy megtanulja, miként állítsa be a fotómasinát egy-egy számára káprázatosan szép látvány tökéletes képi visszatükrözéséhez.
A tárlatot végigjárva és alaposan szemügyre véve az egyes fotókat, mindezt maximális ráérzéssel sikerült megvalósítania Lászlónak. Valósággal mesélnek a falakon függő képek egy-egy esős őszi estéről, vagy épp nyári pirkadatról, rohanó hétköznapjainkról, de arról a fotósról is, akinek szemével olyan csodákat láthatunk meg, melyek mellett mi elszaladunk nap, mint nap…
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
2026. Január 26. 13:59, hétfő | Helyi
Visszatekintés a Koppány Íjászok 2025-ös esztendejére
A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület 2009 óta működik. Rendezvényszervező, közösségépítő, hagyományőrző és íjász sporttevékenységet folytat.
2026. Január 23. 11:20, péntek | Helyi
Közös imádság városunkért az Ótemplomban
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez közeledve 2026. február 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor szentmisét mutatnak be Kiskunfélegyháza városáért az Ótemplomban.












