Hírek
2018. Szeptember 07. 13:18, péntek |
Helyi
Forrás: police.hu
Bemászott az udvarba és lopott
Kiskunfélegyházán, a Délibáb utca egyik házának udvarára mászott be 2018. szeptember 6-án hajnalban egy ismeretlen férfi.
Az épület nyitott ajtaján bement, kutatást végzett, és ellopott két vízmértéket. Pár óra múlva visszament az ingatlanba, és szerszámokat akart eltulajdonítani, de az ott lakó - éppen iskolába induló - gyerek észrevette, ezért elmenekült a helyszínről. A kiérkező járőrök - a személyleírásnak köszönhetően - nem sokkal később az utcában elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható K. Józsefet. A 31 éves helyi férfit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették a kiskunfélegyházi nyomozók. Az eljárás során kiderült, hogy a gyanúsított a lopást követően azonnal eladta a két vízmértéket, amiket a nyomozók megtaláltak, és lefoglalásukat követően vissza is adtak a sértettnek. K. József több hasonló jellegű bűncselekmény elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható.
Pár órával később Kiskunfélegyházán, a Kossuth Lajos utca egyik kerékpártárolójából tulajdonított el a jelenlegi adatok szerint két férfi egy lezáratlan biciklit. Az egyik intézmény biztonsági őre feltartoztatta a párost, akiknél ott volt az ellopott kétkerekű is. A járőrök előállították a 22 és 20 éves kiskunmajsai lakosokat, akiket ezt követően szabálysértési őrizetbe vettek. Az eljárás során kiderült, hogy ellenük különböző szabálysértések elkövetése miatt elfogatóparancsokat adtak ki.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
