Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2020. December 31. 13:18, csütörtök | Helyi
Forrás: Csányi József polgármester

Boldog Új Évet Félegyháza

Boldog Új Évet Félegyháza

Embert próbáló éven vagyunk túl mindannyian. Egy ilyen év nem szólhat az elégedettségről, hanem inkább az önvizsgálatról. Arról, hogy ebben a helyzetben képességeink és lelkiismeretünk szerint jól álltunk-e helyt.

A 2020-as év a világjárvány hozta bizonytalanság miatt a város történelmének egyik legnehezebb időszaka volt.
A város vezetőjeként szeretnék köszönetet mondani Önöknek, hogy ebben a rendkívüli évben is ott álltak mellettem.

Kétféle kihívással kellett szembenéznem: az egyik az önkormányzatot is érintő Covid okozta pénzügyi nehézség, a másik pedig az a felelősség, hogy polgármesterként hogyan tudok mindent megtenni azért, hogy a város működőképes legyen, a fejlesztések ne álljanak le, és minél több ember életét megóvjuk.

Óriási kihívást jelentett számomra ezzel a felelősséggel megbirkózni. Úgy érzem, hogy a képességeim és lehetőségeim szerint mindent megtettem azért, hogy ennek megfeleljek. Csak bízni tudok abban, hogy Önök is úgy látják, kellő volt az igyekezet részemről és a munkatársaim részéről egyaránt.

Egy biztos: Félegyháza példásan vizsgázott emberségből és összetartásból. Most mutatkozott meg igazán milyen hatalmas erő rejlik a közösségünkben. Bármit is hozzon 2021, nyugodt szívvel tekintek a jövőbe, mert ilyen közegben élhetek és dolgozhatok. Köszönöm Önöknek!

Boldog Új Évet Félegyháza!

Csányi József
polgármester

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.

2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi

Magyarok Vására Kiskunhalason

2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.

2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi

Kapcsoljon, hogy hazaérjen!

Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.