Hírek
2018. Május 25. 16:34, péntek |
Helyi
Forrás: Adrienn
Boronkay Péter paralimpikon segíti a Waldorf-os diákok felkészülését
Olimpiára készülnek a félegyházi Waldorf iskola növendékei. Május 30-án Szolnokra utaznak az ötödikes osztály diákjai, hogy a Waldorf Olimpia keretei között összemérjék kondíciójukat.
- Hagyományos olimpiai sportágakban fognak a gyermekek egymással küzdeni úgy, mint birkózás, gerelyhajítás, diszkoszvetés, futás, maratoni futás stb. Ez egy komoly erőpróba a gyerekeknek és nagyon nagy átéléssel vesznek benne részt. Az erre való ráhangolódás apropóján hívtuk meg hozzánk Boronkay Pétert – nyilatkozta lapunknak Vass Anikó a Waldorf Általános Iskola ötödikes osztályfőnöke.
Pétert - aki magával hozta kerékpárját is - óriási lelkesedéssel fogadták a gyerekek, a „Bölcsőtől Rióig” című előadását pedig tágra nyílt szemekkel nézték és hallgatták. Nem kisebb érdeklődéssel fogadták az érmeket és a művégtagot is, melyet szintén elhozott magával Péter.
Az előadáson amellett, hogy a tehetséges paralimpikon elmesélte miként kezdett el sportolni, valamint beszámolt az olimpiai játékokon szerzett tapasztalatairól példát mutatott abban is, hogy sérültként is lehet sikeres az ember. Előadása egyúttal felhívta a gyerekek figyelmét arra, hogy elfogadják és tiszteljék a környezetükben élő sérült embereket, akik ugyanúgy elérhetnek bármit az életben, amit célként tűztek ki maguk elé.
Péter így fogalmazott: Megmutatom a gyerekeknek, hogyan lehet a hátrányokból előnyt kovácsolni és miként lehet teljes életet élni másfél karral.
A gyerekek lelkesedése pedig egyértelműen azt mutatta, hogy a jövő héten zajló olimpián visszagondolnak Péter lelkesítő szavaira és az ő ereje erőt fog adni nekik is az előttük álló megmérettetéshez.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.












