Hírek
2016. November 24. 16:46, csütörtök |
Helyi
Forrás: OrientPress
Botrányos sztrájk a kecskeméti Mercedes gyárban!
A munkásokat kizavarták a hidegbe!
Tegnap a sztrájkbizottság eredménytelen bértárgyalást folytatott a kecskeméti Mercedes gyár vezetőivel, majd úgy döntöttek, hogy hajnalban 2 órás sztrájkkal adnak nyomatékot a követeléseknek.
Ezután a szakszervezet három tisztségviselőjét nem engedték be a sztrájkoló dolgozókhoz a gyárba, sőt a hideg időben még ki is zavarták a kollégáikat az udvarra. Az érdekképviselet szerint az ilyen viselkedés méltatlan a mercedeshez.
Akik csatlakoztak a sztrájkhoz, azokat elküldték a munkaterületről, ezért tapsolva vonultak ki, azt skandálva, hogy „Hajrá magyarok!”
A gyárban mintegy 60 dolgozó függesztette fel a munkát, ami miatt a munkáltató igyekezett más területekről átirányítani dolgozókat, de minden igyekezetük ellenére a munkabeszüntetés elérte a célját és termeléskiesést okozott.
A Mercedes-gyár közleményben reagálva erősítette meg, hogy vezetőség megegyezett egy többlépcsős, 2 évre szóló, a korábbiakat meghaladó bérfejlesztésről, de ezt a Vasas szakszervezet nem írta alá.
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár vezetősége kész további megbeszéléseket folytatni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
