Az alábbiakban az élsportoló volt diáktársának, Kovács Ferencnek búcsúzó szavait olvashatjuk.

Élt 68 évet… Döbbenten hallottuk és olvastuk a hírt. Hihetetlennek tűnt, hogy ez Veled is megtörténhetett. Hiába bizonygatja az ész, hogy fogantatásunk pillanatában belénk kódoltatott az elmúlás is, zsigereinkben mégis tiltakozunk bár ellene, érdemben semmit nem tudunk tenni. Csak az űr, a veszteség, az emlék maradt és a szomorúság.
Nekem többszörösen is. Gyermekkorunkban együtt kezdtük a betűvetést a Deák Ferenc utcai egytantermes iskola falai közt, majd ahogy a József Attila Iskola felépült, ismét egy osztályba kerültünk. Az élet úgy hozta, hogy családunk elköltözött Félegyházáról. Csak jó hat év múlva jöttem vissza szülővárosomba.

A véletlen másodszor is összehozott bennünket. Azonos szakmát választottunk, egy osztályba jártunk, egy padban is ültünk. Együtt örültünk sportsikereidnek, felnéztünk Rád. Tanulmányi eredményeid tanáraink is elismerték. A helyi csapatokban ontottad a gólokat, szereztél örömet a szurkolóknak. Nem sokkal később már az NB I-ben folytattad mindezt. Büszkék voltunk Rád, mikor a sportriporter a neved előtti „nyurga” állandó jelzőt „doktor” Vass-ra változtatta. Ezzel is bizonyítottál nemcsak a sport területén, de az életpályádon is. Te jutottál közülünk a legmagasabbra a ranglétrán.

Alig két hónapja, hogy öregdiák találkozót szerveztünk. Hívtunk. Ígérted: jössz. Ez lett volna – ötven év után – a harmadik nagy találkozásunk. A sors másként akart. A találkozó előtti estén súlyos betegségedre hivatkozva lemondtad a részvételt. „Majd bepótoljuk” – mondtad. Álltad a szavad. Hazatértél, de már „az innen túlról” tekintesz vissza ránk.

Ha majd rajtunk is beteljesedik a természet törvénye, Arany János szavaival, hittel valljuk: „A LÉLEK ÉL: találkozunk!”

Kedves Feri Barátunk!
Búcsúzunk Tőled. Legyen Neked könnyű az itthoni föld!
Nyugodj békében, Isten Veled!

Öregdiák társaid nevében:
Kovács Ferenc