Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2013. December 20. 11:31, péntek | Helyi
Forrás: - szerk. -

Budapesten arattak sikert a félegyházi fúvósok

Budapesten arattak sikert a félegyházi fúvósok

Budapesten, a MOM Kulturális Központban koncertezett december 16-án a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar és a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar.

Budapesten, a MOM Kulturális Központban koncertezett december 16-án a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar és a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar. Az intézmény színházterme megtelt, így közel 660 hallgató előtt mutatkozhatott be a két zenekar, és vihette hírét a Kiskunfélegyházi fúvószenekari kultúrának.

A budapesti koncert szervezését az idei év elején kezdte el Kis-Fekete Vilmos, a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar karmestere, a KKI Alapfokú Művészeti Iskola vezetője, közösen a zenekar egyik fiataljának édesapjával Gajdics Ottóval. Rövid keresés után találtak a MOM Kulturális Központra, mely megnyitotta kapuit a félegyháziak előtt. Ennek köszönhetően a zenészek egy két félidős, két és fél órás koncerttel szórakoztatták a mintegy 660 fős közönséget. Az első félidőben megosztva az ifjúsági és a koncert fúvószenekar, a második félidőben pedig a koncert fúvószenekar lépett színpadra. A műsorban a klasszikusok és indulók mellett többek között olyan filmzenék is elhangzottak, mint a karácsonyi hangulatot előcsalogató Reszkessetek betörők vagy a Csillagok háborúja. A zenekarok a darabokat egy-egy videóval, filmrészlettel is feldobták, amelyeket a zenészek mögött kivetítőn láthattak a nézőtéren ülők. Az együttesek és a koncert sikerességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a műsor végén felcsendülő karácsonyi dalokat a közönség énekkel kísérte. A fővárosban való bemutatkozás akár új lehetőségeket is megnyithat a zenekarok előtt.
A két együttes nemcsak most, de már a múltban is kiemelkedő eredményeket tudhat maga mögött. Jankovszki Ferenc alapító karnagy és Tóth László karmester munkájának köszönhetően a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar mára országos és nemzetközi hírű együttessé vált. A zenekar több nemzetközi verseny győztese, fesztivál díjazottja és bemutató zenekara (Olaszország, Spanyolország, Németország, Belgium, Svájc, Norvégia, Svédország, Izrael, Ausztria).
A Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar a 2006 szeptemberében megrendezett minősítő hangversenyen a koncertfúvós és szórakoztató kategóriában arany minősítést kapott, 2010-ben a Balatonföldvári Nemzetközi Fúvószenekari versenyen ifjúsági kategóriában és 2011-ben a Sárvári fúvószenekari versenyen első helyezést ért el. Ezen kívül pedig mindkét zenekar rendszeres résztvevője Kiskunfélegyháza és a környező települések kulturális életének.
Az együttesekkel legközelebb a hétvégén, a hagyományos karácsonyi hangversenyen találkozhat a félegyházi közönség a Kossuth iskola sportcsarnokában. A koncertek szombaton és vasárnap is 18 órakor kezdődnek. Itt ugyanaz a műsor hangzik majd el, mint a hét elején Budapesten, hiszen a zenekarok tudják, a félegyházi közönség szeretete, biztatása, támogatása nélkül nem juthattak volna el idáig.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi

Magyarok Vására Kiskunhalason

2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.

2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi

Kapcsoljon, hogy hazaérjen!

Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.

2026. Március 09. 10:55, hétfő | Helyi

Pénz7 - pénzügyi és vállalkozói témahét a Közgében

Non scholae, sed vitae discimus. Nemcsak az iskolának, az életnek is tanulunk – mondja az ősi latin bölcsesség és valóban így van: az iskolában megszerzett tudás valódi értékét az alkalmazhatósága adja.