Városlista
2024. április 17, szerda - Rudolf

Hírek

2012. Április 27. 14:19, péntek | Sport
Forrás: mno.hu / MTI

Budapestre figyel a sportvilág

Budapestre figyel a sportvilág

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint önmagában már az nagy siker, hogy csütörtöktől szombatig Budapesten rendezik az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 33. konferenciáját.

A csütörtöki megnyitó és plenáris ülés után megtartott sajtótájékoztató után a MOB vezetője az MTI-nek azt mondta, a nyári londoni olimpia szervezőbizottságának képviselőitől hasznos információkat kaptak a szeminárium első napján. „Az, hogy ilyen rövid idővel a nyári ötkarikás játékok előtt Magyarországon kerül sor az EOC konferenciájára, biztosítja hogy ebben a néhány napban Budapestre figyeljen a sport világa” – fogalmazott Borkai.

Patrick Hickey, az EOC elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja a sajtótájékoztatón azt mondta: a csütörtöki plenáris ülésen az Európai Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) működésébe kaphattak bepillantást a konferencia résztvevői, majd az EOC sportolói bizottsága mutatkozott be jelenlévőknek. Hozzátette: pénteken a londoni, valamint a 2014-es szocsi téli olimpia szervezőbizottsága is tart előadást a szemináriumon.

Az EOC 33. konferenciáján a 49 európai tagállam delegáltjai, vezetői, az olimpiai szervezőbizottságok, a nemzetközi és a kontinentális ötkarikás-bizottságok vezetői, képviselői, valamint társ- és sportszervezetek vesznek részt.

A londoni szervezőbizottság (LOCOG) a tanácskozás keretein belül tartja utolsó egyeztetését a 49 európai tagország vezetőivel. A budapesti ülésen a 2014-es szocsi téli játékok, valamint a szintén 2014-ben, a kínai Nancsingban sorra kerülő nyári ifjúsági olimpia szervezőbizottságának képviselői is részt vesznek.

Ugyancsak a háromnapos tanácskozás idején kerül sor a Nemzetközi Fair Play Bizottság rendezvényeire, köztük a 2011-es díjak ünnepélyes átadására egy gála keretében.

A hivatalos program szerint pénteken 9 órától folytatódik a plenáris ülés, 14.30-tól pedig munkaértekezleteket tartanak. Szombaton reggel ismét plenáris üléssel kezdenek a résztvevők, akik délután Gödöllőre utaznak, ahol a Nemzetközi Fair Play Bizottság díjátadó ünnepsége 18 órakor kezdődik a Grassalkovich-kastélyban.

MTI / mno

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 21:49, kedd | Sport

Csak századmásodpercekre az első helytől

Gender Tamás Junior 2024. 04. 10-13. között Franciaországban, Champions of the Future (RGMMC) bajnokság keretein belül, Val d\'Argenton-ban a Circuit de karting du Val d\'Argenton-on versenyzett.

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Sós Csaba: Milák egyedi utat jár, de jóval előrébb tart, mint amire számítani lehetett

A szövetségi kapitány szerint Milák Kristóf egyedi utat jár be, és az úszók pénteken zárult országos bajnokságán jobban teljesített, mint amire ő számított.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok