Hírek
2017. Július 16. 18:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Szabad Föld
Csak bizakodni tudunk
Elöregedett tanári kar, elavult eszközpark, felkészületlen diákok. Ezek a legsúlyosabb megállapításai az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) oktatási államtitkársága által kiadott szakmai stratégiának.
Elégedetlenek az egyetemeken, főiskolákon végzettekkel az őket alkalmazó cégek – írja a jelentés, amit a hvg.hu elemzett. Nagyobb probléma, hogy már a felsőoktatásban is komoly gondok vannak a tanulókkal, főleg a műszaki, természettudományos, matematikai és informatikai képzéseknél. A probléma egészen pontosan az, hogy kevesen jelentkeznek, emiatt a ponthatárok alacsonyak, vagyis – kis túlzással – szinte bárki bekerülhet, aki akar.
Az alacsonyabb színvonal pedig a tehetségesebb diákok tanulmányaira is rossz hatást gyakorol. Ezért – fejtegeti az Emmi, amelynek cselekvési tervét két hete fogadta el a kormány – szükség lehet a felvételi szigorítására. Borúlátók az államtitkárságnál: egyenesen azt állítják, ha ez a tendencia folytatódik, az a gazdaság stabilitását, a továbbfejlődés lehetőségét veszélyezteti.
Persze komoly baj az is, hogy a legtehetségesebb diákok közül csak kevesen adják be a jelentkezésüket itthoni egyetemekre, inkább külföldön tanulnának – igaz ez elsősorban a természettudományos képzésekre. (Elég csak a héten a hírekbe került „zseni” osztályra gondolni: a szegedi diákok 4,98-as érettségi átlagot értek el, s a harmaduk külföldön tanul tovább, Oxfordban vagy a Cambridge-ben.)
A minisztérium is elismeri, a fiatalok nem véletlenül választják a jobbnak tartott külföldi képzést, hiszen a hazai természettudományos oktatás színvonala romlott.
Ennek több oka is lehet, például az átgondolatlanul bevezetett bolognai képzés: igen rövid idő alatt (három év) túl sok ismeretanyagot kellett az oktatóknak a tantervbe zsúfolni.
A kevés jelentkező gondot jelent más területeken is, így például az ápolói szakon. Pedig az itt végzettek szinte azonnal kapnának munkát, hiszen a szakmában az elvándorlás miatt nagy a munkaerőhiány.
(Az már más kérdés, hogy a frissen végzett diákok itthoni fizetése töredéke a határon túlinak.)
Az Emmi – a jelentés szerint – nem törődik bele a rossz helyzetbe, a szakemberek remélik, hogy a 2020-ig lehívható uniós forrásokból sikerül a versenyképes hazai felsőoktatási rendszert létrehozni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
2024. Május 17. 09:46, péntek | Helyi
A MÁV kérése - Ha pünkösdkör utazik, váltsa meg már most vonatjegyét!
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.