Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2021. Március 28. 21:08, vasárnap | Helyi
Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Majdnem hárommillió forinttal verte át szerelmét egy csaló udvarló

Majdnem hárommillió forinttal verte át szerelmét egy csaló udvarló

A férfi a gyanú szerint hozzávetőleg 2,8 millió forinttal károsította meg bugaci „ismerősét”.


Egy 37 éves férfi ismerkedett meg egy 68 éves bugaci asszonnyal 2018 második felében. A kapcsolatot kihasználva a férfi közel 1,5 millió forintot kért el a nőtől azzal az indokkal, hogy az összeget egy ács ismerősének adja át, aki jövő év tavaszán házának tetőfelújítását fogja elvégezni. 2019 februárjában felvetetett az asszonnyal 600 ezer forint személyi kölcsönt is arra hivatkozva, hogy műtétje lesz, valamint az üzleti tevékenységéhez is pénz kell.

Különböző indokokra hivatkozott a munkálatok késése miatt, de sem ezt az összeget, sem a személyi kölcsönt nem adta meg a sértettnek, aki a hiteltartozás törlesztőrészleteit rendszeresen fizette.

Ez követően eltűnt a férfi. Az asszony ezután kérte a rendőrök segítségét.

A nyomozás során kiderült, hogy sem ácsmestert nem bízott meg a tető felújítással, sem műtéte, sem vállalkozása nem volt a csalónak.

Ezen felül a gyanúsított az egyik szolgáltatónál a nő adatait felhasználva telefonon keresztül egy televíziót, valamint egy okostelefont vásárolt részletre, közel 640 ezer forint értékben.

A kiskunfélegyházi rendőrök keresték a 37 éves férfit, akit időközben hasonló csalás miatt jogerős és végrehajtandó́ szabadságvesztésre ítéltek, így egy büntetés-végrehajtási intézményben találták meg.

A csalás miatt folytatott vizsgálatot a nyomozók befejezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes járási ügyészségnek.

A bűnözők a valós élethez hasonlóan a kibertérben is megpróbálják megtéveszteni az embereket, hogy ezzel bevételre tegyenek szert. Kérjük fogadják meg az ezzel kapcsolatos tanácsainkat.

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes/internet-biztonsag/csalasok-a-kiberterben

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 17:27, kedd | Helyi

Dobogós eredmény országos angol versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a mórások a HEBE Kft. angol nyelvű országos egyfordulós levelezős egyéni és csapatversenyén.

2024. Április 16. 16:36, kedd | Helyi

Összeütközött két gépkocsi az 5-ös főúton

Kiskunfélegyháza határában akadályozza a forgalmat a baleset.

2024. Április 16. 12:38, kedd | Helyi

Nemzetközi zongoraversenyen bizonyítottak

Elek Janka és Elek János négykezes formációját Kiemelt Arany fokozattal díjazták.

2024. Április 16. 09:26, kedd | Helyi

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak: beborul az ég, és többfelé kell esőre, akár zivatarra is készülni.