Hírek
2015. December 19. 07:45, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
Dalok a közgés diákoktól Karácsony Ünnepén
A Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakközépiskola december 18-án a Sarlós Boldogasszony templomban tartotta hagyományos karácsonyi ünnepségét.
Az elmúlt évek karácsonyi ünnepeinek ez a napja mindig izgalmat jelentett számomra, mert mindig itt izgultam minden tizedikes diákkal és tizedikes osztályfőnökkel együtt azért, hogy ez a műsor, amit hallhatunk, amit kaptok, az olyan legyen, ami valóban megérinti mindannyiotok szívét.
A karácsony mindannyiunk számára elgondolkodtatást jelent arra vonatkozóan, hogy is tudnánk az év 365 napján megőrizni azt az érzést, amelyet karácsonykor átélünk. Szeretném tőletek azt kérni, hogy minden napban keressétek meg a jót. Éljétek meg a hétköznapokat úgy, hogy minden nap estéjén elmondhassátok: a mai napon is történt valami csoda. Ha ez a csoda nem történt volna meg, akkor este gondoljátok végig, hogy másnap mit tudsz te tenni azért, hogy a másnap szép legyen és jó legyen. Kocsisné Móczár Julianna, a tagintézet igazgatója e szavakkal tette még ünnepélyesebbé a karácsonyt az ünnepségen megjelent diákok számára.
Az ünnepség végén pedig a diákok átvehették az Uniós pályázatnak köszönhetően megvásárolt Xboxokat, melyeket az igazgatónő reményei szerint megfelelő célzattal fognak használni a fiatalok tantermeikben.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.












