Hírek
2015. November 12. 16:30, csütörtök |
Helyi
Forrás: Kiskunfélegyházi Járási Hivatal
Díjmentes Közlekedésbiztonsági Nyílt Nap
Közlekedésbiztonsági Nyílt Napot tart a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal a közúti járművek őszi-téli közlekedésére való felkészítésének jegyében.
A nyílt napra november 13-án, pénteken 10 és 15 óra között Kiskunfélegyházán a TESCO áruház parkolójában valamint november 14-én, szombaton 8 és 12 óra között Kecskeméten, a Szent István körút. 19/a. alatt és Baján, a Nagy István u. 40. szám alatti vizsgáló állomásain kerül sor.
A rendezvény résztvevői a Kormányhivatal mobil vizsgáló állomásán ellenőriztethetik járművük közlekedésbiztonsági állapotát díjfizetés és hátrányos következmények nélkül.
Az akció keretében a közlekedési hatóság vizsgabiztosai a műszaki vizsga technológiája szerint vizsgálják át a járműveket. A jármű hibáira, engedély nélküli átalakítására felhívják a figyelmet, azokról következmények nélkül adnak tájékoztatást. A vizsgálat ingyenes. A szakemberek az átvizsgálás mellett az őszi-téli időszakra vonatkozó közlekedési és jármű-üzemeltetési tanácsokat is adnak. Az érdeklődők a járművek átalakításával kapcsolatos kérdésekben is kaphatnak felvilágosítást.
Ha az autó hibátlan és a tulajdonos kéri, a jármű azonnali műszaki vizsgájára is van lehetőség, de ekkor a vonatkozó jogszabályban meghatározott vizsgadíjat meg kell fizetni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
