Hírek
2018. Január 31. 09:12, szerda |
Helyi
Forrás: Szabad Föld
Drónok madártávlatából
Feltartóztathatatlan a drónok térhódítása a mezőgazdaságban is. Igaz ugyan, hogy a hazai gyártás és fejlesztés még gyerekcipőben jár, ám az alkalmazási lehetőségek arzenálja már egyre közismertebb.
Így nagy az esélye, hogy belátható időn belül fontos lesz nálunk is, elsősorban a termesztett növények (egészségi, fejlődési) állapotának vizsgálata, a talaj és a domborzat jellemzőinek meghatározása terén.
E feladatokat eddig repülőgépekkel végezték, ám könnyű belátni, hogy a jóval kisebb, mozgékonyabb és környezetkímélőbb eszközök hamarosan leváltják ezeket. Drónok adják majd a madártávlatot, amelyből nézve pontos és hiteles kép rajzolódik ki a gazda előtt a növényállományáról. E kis repülő eszközök „szeme” az úgynevezett hiperspektrális kamera, ami a látható fénytartománytól az infravörösig terjedően képes a folytonos képalkotásra, illetve -továbbításra. Így meghatározható például a búzatábla klorofilltartalma és következtetni lehet a fejlettségi állapotára is. De a színek, színváltozások éppúgy vallanak a nitrogénellátottságról, a túltrágyázásról, mint a hiánybetegség megjelenéséről vagy arról, ha valamilyen növényi kórság felüti a fejét.
A drónnal készített kétdimenziós fényképekből elkészíthetik a földfelszín 3D-s modelljét is, ami különleges lehetőség a domborzati viszonyok vizsgálatában. A nagy felbontású fotók révén a drónok képet adnak az aszály vagy a belvíz okozta károkról, a gyomfertőzöttségről, s hogy rendben működik-e az öntözőberendezés. Ezzel nem merül ki a feladatuk, mert – a legújabb fejlesztéseknek köszönhetően – tevőlegesen kiveszik a részüket a műtrágyázásban és a permetezésben is. A Rauch Agronator 4 méter átmérőjű, nyolcszögletű, 80 kilós drónja egy ötvenliteres tartállyal a hátán alkalmanként negyven percig is képes ügyködni a levegőben. Az eszközt a meredek lejtésű szőlőültetvényeken tesztelik, ahol a földi gépekkel különösen nehéz a munkavégzés.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
