Városlista
2026. május 3, vasárnap - Tímea

Hírek

2013. November 06. 08:34, szerda | Helyi sport
Forrás: - Varga Ferenc -

DVTK Vénusz vs. Astra Bulls

DVTK Vénusz vs. Astra Bulls

Miskolcon a meccs előtt egy órával, már a HAJRÁ ASTRA is zúgott a sportcsarnokban, pedig Kiskunfélegyháza nincs közel.

Amíg élek én … addig azt állítom továbbra is, hogy olyan sportszerető közönség nem nagyon van az országban, mint a MISKOLCI. Na persze, az sem semmi, hogy a meccs előtt egy órával, már a HAJRÁ ASTRA is zúgott a sportcsarnokban, pedig Kiskunfélegyháza nincs közel. Ezek a szurkolók megérdemlik, hogy cserébe jó mérkőzést lássanak és ami jár, az jár, azaz így is lett.

DVTK Vénus vs. Astra Bulls 1-9 (0-5)

Az elején a hazai fiatalok ugyan megszeppenve nézték, hogy az Astra Kiskunfélegyháza elkezdi a szisztematikus gólgyártást, pedig nem éppen összeszokott sorral szerepeltek a vendégek. Első mérkőzésén szerepelt ugyanis Gál Tímea és Zágor Detty is magára húzta a rózsaszín mezt. A félidőt teljesen uralta a bajnok csapat és azt történt a pályán amit Dombó János eltervezett.

A második félidóre aztán egy merőben új felfogású és magasabb hőfokon égő DVTK jött ki, és „felvették a kesztyűt „ a játékosok és talán kapust is cseréltek. Ebből egy óriási meccs kerekedett, és a folyamatosan növekvő számú közönség ( nem tudom, hogy csinálják ) egy igazi rangadót láthatott. Talán, ha az első pillanattól kezdve hisznek magukban a diósgyőri lányok, szorosabb is lehetett volna az eredmény.

Sárréti Géza (DVTK-Vénusz), vezetőedző: A gyorsvonat és a bicikli esete volt ez a meccs. Remélem, egyszer mi is utazunk majd gyorsvonaton. Dolgozunk tovább. Gratulálok az ASTRA csapatának!

Dombó János (ASTRA), vezetőedző: Tisztában voltunk vele, hogy ellenfelünk ebben a szezonban teljesen új csapatot épít. Elismeréssel tudok szólni a róluk, a nagy gólkülönbség ellenére rendezték a soraikat, és – több, a miskolciaknál jelenleg talán még nagyobb játékerőt képviselő riválisunkkal ellentétben – a Vénusz stabil játékot nyújtott ellenünk a második félidőben.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 20. 15:31, hétfő | Helyi sport

Fényes félegyházi birkózósikerek Zalaegerszegtől Bukarestig

Nagyszerű eredményeket értek el a birkózók ismét itthon és külföldön is.

2026. Április 07. 11:55, kedd | Helyi sport

Diákolimpiai aranyak és éremeső – látványos szezonkezdet a Jogging Plusnál aquatlonban és duatlonban

2026. március 14-én rendezték meg SPORT XXI. Aquatlon Dél–Kelet Regionális Döntő versenyét Pécs városában, ahol több megye fiatal sportolói mérhették össze tudásukat.

2026. Április 03. 20:30, péntek | Helyi sport

Három félegyházi birkózó az Európa-bajnokságon

U17-es versenyzőink szenzációsan menetelnek: három félegyházi birkózó is képviselheti hazánkat a korosztályos Európa-bajnokságon, amelyet a bulgáriai Szamokovban rendeznek májusban.

2026. Április 01. 15:08, szerda | Helyi sport

Tarolt a pályán Dobos Eszter és Harriet a Championátuson

Az MLSZSZ Dream-Horse Championátus I.fordulóját rendezte meg a Sióréti Lovardában a Sióréti Lovas Egyesület 2026. március 29-én.