Hírek
2020. Július 14. 15:37, kedd |
Helyi sport
Forrás: Kis Mónika
Egy hétvége, két újabb verseny
2020. július 12-én vasárnap, a Turul Koppány Hagyományőrző Sport Egyesület tagjai két helyszínen mérték össze tudásukat az íjászat sportágában.
Kovács Máté és édesapja Kovács László, Sárváron vettek részt a Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület, valamint a Magyar Íjász Szövetség Történelmi Szakága által szervezett Országos Bajnokság kvalifikációs versenyén. A lebonyolítás a Magyar Íjász Szövetség Történelmi szakága által kiírt szabályzat szerint zajlott. Nehéz verseny volt a Sárvári Nádasdy várban megrendezett kvalifikáció, mert a célok nagyon technikásan és többségében nagyon távolra voltak kihelyezve. Ennek ellenére a két Koppány derekasan helyt állt, és szép eredménnyel tértek haza.
Kovács Máté kategóriájában modern pusztai íjjal a dobogó második fokára állhatott, édesapja Kovács László pedig egyenletes, kiegyensúlyozott versenyzéssel a középmezőnyben zárta a megmérettetést.
Ugyanezen a napon egy másik helyszínen, a Budapesti Turul mezőn, egy lényegesen lazább rendszerű, Tréfa- és örömíjász versenyen íjászott a Koppányok másik csapata. A Rákosmenti Turul Szittyák csapata ezúttal egy nagyon kellemes, családias hangulatú edző versenyt rendezett, ahol csak a meleg és a szúnyogok bosszantották a versengőket. Változatos, humoros rajzolt célok voltak kihelyezve, viszonylag rövid 15-18 méteres távokra. Kiskunfélegyházát három Koppány képviselte, mindhárman nagyon szép eredményt értek el, modern pusztai íjakkal.
Bicskeiné Csányi Mária 654 ponttal az első helyet szerezte meg a senior nők között.
Szeibert Imre 706 ponttal, Patyi Norbert pedig 689 ponttal a mezőny elején végzett, de helyezésüket a szervező még nem tette közzé.




Kis Mónika
Koppány íjász
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 20. 15:31, hétfő | Helyi sport
Fényes félegyházi birkózósikerek Zalaegerszegtől Bukarestig
Nagyszerű eredményeket értek el a birkózók ismét itthon és külföldön is.
2026. Április 07. 11:55, kedd | Helyi sport
Diákolimpiai aranyak és éremeső – látványos szezonkezdet a Jogging Plusnál aquatlonban és duatlonban
2026. március 14-én rendezték meg SPORT XXI. Aquatlon Dél–Kelet Regionális Döntő versenyét Pécs városában, ahol több megye fiatal sportolói mérhették össze tudásukat.
2026. Április 03. 20:30, péntek | Helyi sport
Három félegyházi birkózó az Európa-bajnokságon
U17-es versenyzőink szenzációsan menetelnek: három félegyházi birkózó is képviselheti hazánkat a korosztályos Európa-bajnokságon, amelyet a bulgáriai Szamokovban rendeznek májusban.
2026. Április 01. 15:08, szerda | Helyi sport
Tarolt a pályán Dobos Eszter és Harriet a Championátuson
Az MLSZSZ Dream-Horse Championátus I.fordulóját rendezte meg a Sióréti Lovardában a Sióréti Lovas Egyesület 2026. március 29-én.
