Hírek
2015. Július 06. 14:55, hétfő |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Egy kártyára kerülnek az okmányaink
Elfogadták az e-kártya bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat.
Az új okmányt - amely összevonja a személyi igazolványt, a lakcímkártyát, az adókártyát, a tb-kártyát és az útlevelet, kibővíthető közlekedési kedvezmények igénybevételére jogosító kártyákkal, és akár diákigazolványként is funkcionálhat - felmenő rendszerben vezetik be idén.
A módosítás sarkalatos pontját 150 igen, 13 nem szavazattal, 30 tartózkodás mellett fogadták el, míg a többi passzus 151 igen és 42 nem szavazatot kapott. A változtatás rögzíti az e-kártyán szereplő adatok körét. Az okmányon emellett szerepel majd az érvényességi idő, a kiállítás kelte és helye, az, hogy mely hatóság állította ki, valamint - nem olvasható formában - az a tény, hogyha korlátozzák a tulajdonos külföldre utazását.
A kártya optikailag olvasható adattárolója - a 12 éven aluliak és a rögzítést visszautasítók kivételével - ujjnyomatot tartalmaz, és alkalmas elektronikus ügyintézésre, elektronikus aláírásra. Akik a jelenlegi igazolványuk cseréjét annak lejárta előtt legfeljebb 60 nappal kérik vagy nem rendelkeznek érvényes személyazonosító igazolvánnyal, azoknak 1500 forint illetéket kell fizetniük az új iratért.
Az eljárás illetékmentes a 12 évet be nem töltöttek esetében; azon 18 évnél fiatalabbakéban, akik nem rendelkeznek más személyazonosító okmánnyal; a 65 év felettiként határidő nélküli igazolványt kérőknek; a külföldre utazás tilalma hatálya alatt állóknak; továbbá azoknak, akik igazolványát a tároló elem hibája miatt kell cserélni. Egyéb esetekben az igazolvány illetéke 5000 forint.
Új útlevelek, vezetői engedélyek, személyi igazolványok, lakcímkártya, forgalmi engedély és járműkísérő lap mintapéldányai a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalban (KEK KH) sajtótájékoztatón, ahol bejelentették: 2012. március 1-jétől már nem állítanak ki Magyar Köztársaság feliratú személyi okmányokat, az új alaptörvénynek megfelelően azokon a Magyarország elnevezés szerepel. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt jelölte meg célként az e-kártya bevezetésére vonatkozóan, hogy egyetlen okmánnyal minden helyzetben lehessen ügyeket intézni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 19. 10:58, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
Pünkösdvasárnap, a Szentlélek kiáradásának főünnepe – 2024. május 19.
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)