Hírek
2017. Március 12. 06:49, vasárnap |
Helyi
Forrás: -Szerk.-
Egy nap Bagdi Bellával
Március 10-én a kora délutáni órákban a Rocktárban a gyerekek számára tartott koncertet a híres készségfejlesztő tréner, életvezetési-tanácsadó, este pedig a felnőtteket várta a Móra Ferenc Művelődési Központba.
Városunk a Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogságóra Programja a Boldogság Világnapja alkalmából rendezett országos gyerekkoncert-sorozat egyik állomása volt. „Az Énekelj a Boldogságért!” szlogenű koncert célja, hogy a boldogság életünkre, egészségünkre és élettartamunkra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet és a zene segítségével adjuk tovább a boldogság üzenetét a fiatal korosztály számára.
Bagdi Bella az alapítvány elnöke a Boldogságóra program megálmodója és fejlesztője pozitív üzenetű dalaival fergeteges hangulatot varázsolt a Rocktárban megjelent több mint ötszáz gyermek életébe. A gyerekkoncert fénypontja az volt, mikor a hónap dalát melynek címe „Ma rám talál a boldogság” együtt énekelte a zenekar a gyerekekkel, akik kezeiket mind az ég felé nyújtották közben.
Az esemény létrejötte több támogatónak is köszönhető, mely azt bizonyítja, hogy városunkban működik a közös jó ügyért és célért történő összefogás.
A Boldogságóra Program egy pályázatot is kiírt, melynek célja, hogy a boldogságteremtő képesség fejlesztésére felhívja a figyelmet a zene segítségével, és egy olyan videoklip készüljön el Bagdi Bella „Ma rám talál a boldogság” című dalára, melyben magyar diákokon keresztül terjed a boldogság üzenete a világban. Bagdi Bella „Ma rám talál a boldogság” című dalára a diákok – egyénileg vagy csoportosan – készíthetnek egy videoklipet a saját ötleteik alapján. Kitalálhatnak rá egy történetet, egy koreográfiát, készíthetnek belőle flashmob-ot az iskolában, a könyvtárban, egy bevásárló központban, egy főtéren, de tulajdonképpen bárhol. Be lehet vonni az egész iskolát, akár a szülőket is, de természetesen kis létszámú csoportok munkáival is lehet nevezni.
A Boldogságóra Programnak köszönhetően már 3400 felett vannak azok a csoportok, osztályok, ahol boldogságórát tartanak, és egyre több iskola büszkélkedhet a Boldog Iskola címmel. Kiskunfélegyházán eddig két általános iskola és két középiskola csatlakozott, akik a pályázatban is részt vesznek.
A Boldogságprogramhoz felnőttek is csatlakozhatnak, ők online és a városokban alakult Boldogságklubokon keresztül ismerhetik és gyakorolhatják a pozitív pszichológiára épülő programot. A kiskunfélegyházi Boldogságklub már a kezdetek óta csatlakozott a programhoz, rendszeresen hallhatunk eseményeikről és megmozdulásaikról.
A gyerekkoncert után Bagdi Bella este a felnőtteknek tartott „Sorsfordító Önbecsülés” című koncertje a szeretetről szólt, az önelfogadásról, megbocsátásról, és az önbizalomszintünk növeléséről, mely szintén óriási sikert aratott.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
2026. Január 26. 13:59, hétfő | Helyi
Visszatekintés a Koppány Íjászok 2025-ös esztendejére
A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület 2009 óta működik. Rendezvényszervező, közösségépítő, hagyományőrző és íjász sporttevékenységet folytat.
2026. Január 23. 11:20, péntek | Helyi
Közös imádság városunkért az Ótemplomban
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez közeledve 2026. február 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor szentmisét mutatnak be Kiskunfélegyháza városáért az Ótemplomban.












