Hírek
2023. November 11. 12:58, szombat |
Helyi
Forrás: F. Adrienn
Egy Suzuki Vitarával bővült a félegyházi polgárőrök eszközállománya
A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület november 11-én tartotta tisztújító közgyűlését a Szakmaközi Művelődési Házban.
Az eseményen tiszteletét tette dr. Fekecs Dénes az Országos Polgárőr Szövetség általános és stratégiai elnökhelyettese, a Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke is.
Marczényi Csaba, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület korábbi elnöke a kezdetektől fogva, közel harminc éve vezette az egyesületet. Idén nyáron bekövetkezett halála mindenkit megrázott. Kiskunfélegyháza kiemelkedő alakja több helyi közösségi szervezet alapítója és vezetője is volt és sokat tett szeretett városáért az elmúlt évtizedekben. A helyi polgárőr egyesületet vezetve mindig is nagy segítséget nyújtott a félegyházi rendezvények lebonyolításában és a lakosok biztonságérzetének javításában. Nehéz feladata volt tehát a polgárőrségnek új elnököt választani helyébe.
Végül többségi szavazattal Balla Lászlót, városunk alpolgármesterét választották meg elnöknek, alelnökként pedig Kővágó Györgynek szavaztak bizalmat.
Az egyesület új elnöke köszönetet mondott mindenkinek és előrebocsátotta, hogy folytatni kívánja a Marczényi Csaba által kitaposott utat, melyben számít minden polgárőr segítségére. Hangsúlyozta, hogy az idősebb tagok is fontosak számára, ne gondolják azt, hogy bárkinek is távoznia kell az egyesületből a kora miatt.
„A ő tapasztalatukra mindig is szükség lesz!” – mondta, majd hozzátette, hogy emellett azonban a fiatalokat is – akiknek ideje, energiája engedi és a közösségi szellem vezérli - szívesen fogadja a polgárőrség kötelékében.
Balla László leszögezte, hogy számára a legfontosabb a csapatmunka és reméli, hogy ebben partnerek lesznek az egyesület tagjai. Külön kiemelte Dongó József nevét, akinek megköszönte, hogy egyben tartotta az egyesületet Marczényi Csaba halálát követően és vezeti a polgárőrség lovas tagozatát. Reményeit fejezte ki, hogy Dongó József továbbra is a vezetőség tagjai között fog tevékenykedni és elismeréssel szólt beadott pályázatáról, melynek köszönhetően egy Suzuki Vitara gépjárművel gazdagodott az egyesület eszközparkja.
A „Szolgálati gépjármű beszerzés a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesületnél” című pályázattal 6 millió Ft vissza nem térítendő támogatást kapott az egyesület a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt 2022. évi „Városi Civil Alap” pályázat során a VCA/5834/1/2022 döntés alapján. A projekt sikeresen megvalósult, így november 11-én az egyesület tagjai átvehették a magas felszereltségű, Suzuki Vitara típusú gépkocsit.
"A járműre nagy szüksége volt a polgárőröknek, mert a korábban használt gépkocsijuk már elérte a 23 éves kort és egyre magasabb karbantartási költségekkel, fokozottabb odafigyeléssel volt már csak szolgálatokra bevethető.
Minden bizonnyal jó szolgálatot fog tenni az új jármű, hiszen térségünk az embercsempészek útvonalába esik, így fokozott közterületi, külterületi jelenlétre van szükség. A rendőrséggel való közös figyelőszolgálatok száma is fokozható a gépjármű rendelkezésre állásával" – mondta el az ünnepélyes átadás kapcsán Balla László, az egyesület újonnan megválasztott elnöke.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 03. 13:41, kedd | Helyi
200 éve született Boczonádi Szabó József
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület közösen szervez megemlékezést a nagynevű altábornagy születésének évfordulója alkalmából.
2024. December 03. 10:22, kedd | Helyi
Az idei évben új fénydekorációval, élményponttal bővült a félegyházi adventi sétány
2024. December 01. 12:35, vasárnap | Helyi
Evezés és kerékpározás: hálózatos turisztikai fejlesztésekre pályázik a vármegyei önkormányzat
Bugacon, az Aranymonostor Látogatóközpontban tartotta novemberi ülését a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés.
2024. December 01. 12:04, vasárnap | Helyi
Adventi hangulat a Gyermekbirodalomban
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár gyermekbirodalmában izgalmas készülődéssel telt november utolsó délelőttje.