Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2014. Június 20. 10:37, péntek | Helyi
Forrás: Félegyházi Hírek

Egyre nagyobb igény van a jól képezett szakmunkásokra

Egyre nagyobb igény van a jól képezett szakmunkásokra

Szakmai beszélgetésre invitálta június 19-én a gyakorlati helyet biztosító cégek képviselőit a Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium vezetősége.

Szakmai beszélgetésre invitálta június 19-én a gyakorlati helyet biztosító cégek képviselőit a Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium vezetősége. A rendezvény célja az volt, hogy szorosabbra fűzzék kapcsolataikat partnereikkel a képzés színvonalának további emelése érdekében.

A duális képzésnél a kilencedik évfolyamon iskolai tanműhelyben kell a tanulóknak részt venni, majd egy szintvizsga után kerülhetnek ki külső tanműhelyekbe. A probléma azonban az, hogy kevés az olyan gyakorlati hely, ahol meg tudják tanítani a diákokkal a tanmenetben előírtakat, illetve biztosítani tudják a sikeres vizsga feltételeit. A helyzet javítása érdekében folyamatos együttgondolkodásra van szükségünk.
Régiónkban is egyre nagyobb gondot jelent a jól képzett szakmunkások hiánya. Ennek okán a cégek egyre inkább fogadókészek. Az előző évekkel ellentétben már most jelentkeznek vállalkozások, hogy szakmai börzét tartsanak, munkalehetőséget kínáljanak végzős tanulóink számára. Az iskola szeptember-október hónapban egy nagyobb volumenű állásbörzét, iskolabörzét kíván tartani a helyi és a környező cégek részvételével.
Az intézmény nem csak a cégekkel, hanem a szülőkkel is felvette a kapcsolatot annak érdekében, hogy minél több diák fejezze be sikeresen tanulmányait, találja meg helyét a munkaerőpiacon. A három napos bennlakásos tréningeken a szülők megismerkednek a lehetőségekkel, illetve szembesülnek a rájuk háruló feladatokkal is – mondta el a Félegyházi Hírek érdeklődésére Ágoston Tibor igazgató.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi

Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton

2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.

2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.