Hírek
2014. November 24. 15:50, hétfő |
Kék hírek
Forrás: Police.hu
Elásták a fegyvereket
Fegyvereket és lőszereket ásott el egy erdőben az a két jánoshalmi férfi, akik a megalapozott gyanú szerint kútba dobták egy megölt férfi holttestét.
Egy 44 éves román állampolgár 2014. november 10-e óta ismeretlen helyen tartózkodott, életjelet nem adott magáról. A férfi holttestét 2014. november 22-én 12 óra 47 perckor egy jánoshalmi elhagyatott tanya kútjában találták meg.
Mivel felmerült a gyanú, hogy a férfit megölték, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított a haláleset körülményeinek tisztázása céljából. Az adatgyűjtések eredményeképpen a rendőrség látókörébe került két jánoshalmi férfi, akik összefüggésbe hozhatóak a bűncselekmény elkövetésével. A 36 éves N. Tamást és a 22 éves társát fél napon belül, 2014. november 23-án 0 óra 10 perckor elfogták a nyomozók.
Az idősebb férfit emberölés bűntett, F. Krisztiánt bűnpártolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2014. november 12-én, a román férfi eltűnését követően, 2 darab lőfegyvert vagy annak utánzatát és 1661 darab lőszert rejtettek el Zsana külterületén, egy erdőben. A beszerzett információk alapján N. Tamás engedély nélkül tartott fegyvereit azért ásták el, mert tartottak attól, hogy a 44 éves román állampolgár eltűnése miatti rendőri intézkedés során megtalálják azokat. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya mindkét férfival szemben lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is eljárást indított.
A rendőrség kezdeményezte az őrizetbe vett terheltek előzetes letartóztatásának indítványozását.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 14:00, vasárnap | Kék hírek
Letartóztatták a 24.hu főszerkesztőjét megtámadó férfit
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
