Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2014. Március 07. 13:19, péntek | Kék hírek
Forrás: BMRFK

Elfogták a lakiteleki rongálókat

Elfogták a lakiteleki rongálókat

A Tiszakécskei Rendőrőrs nyomozói két fiatalkorút gyanúsítanak a Templom téri rongálás elkövetésével.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Tiszakécskei Rendőrőrse 2014. március 1-jén rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. március 1-jén 15 óra körüli időben ismeretlen elkövetők a Lakitelek, Templom téren található parkban felállított - támogatók nevét tartalmazó - emléktáblát összekarcolták, hat facsemetét kitörtek, három kandeláber üvegét betörték, a parkban kiépített riasztórendszert megrongálták, az öntözőrendszer csapjának védőköpenyét összetörték, valamint a sövény öntöző-tömlőjét megrongálták.

Az adatgyűjtés és tanúkihallgatások eredményeképpen a nyomozók megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével két 16 éves lakiteleki fiatalember gyanúsítható megalapozottan, akiket 2014. március 7-én elfogtak. A férfiakat garázdaság és rongálás vétségek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrök. Vallomásaikban mindketten elismerték a bűncselekmények elkövetését. Az egyik terheltet őrizetbe vették a nyomozók és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A másik gyanúsított szabadlábon védekezik.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek

Nagy fogás

Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.

2026. Március 11. 11:00, szerda | Kék hírek

A filmre vett betörés

Akaratán kívül lett egy film főszereplője az a fiatalember, aki egy nagykanizsai élelmiszerboltba tört be február végén. Egy közel lakó nő ugyanis nemcsak észrevette és szólt a rendőröknek, de a telefonjával filmre is vette.

2026. Február 25. 15:00, szerda | Kék hírek

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

2026. Február 18. 16:00, szerda | Kék hírek

Felszámolták a budakeszi droglabort

Magyar–lengyel nyomozók együtt csaptak le arra a kábítószert előállító csapatra, akik a budapesti éjszakában árusították illegális szereiket.