Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2016. Január 14. 16:06, csütörtök | Helyi sport
Forrás: http://kesport.hu

Elkezdődött a játékoskeringő a megyében!

Elkezdődött a játékoskeringő a megyében!

Habár hivatalosan csak január 24-én indul be az átigazolási szezon a megyei csapatoknál, már bejelentettek több együttesnél is érkezőket és távozókat is.

Az éllovas Kiskunfélegyháza nincsen könnyű helyzetben, hiszen legjobbjai közül többeket elhappoltak. A Duna Aszfalt TVSE rögtön két labdarúgót is igazolt tőlük Ábel Zsolt és Csurka Ádám személyében. Rajtuk kívül Radványi Dávid is érkező a Tisza-partiaknál, rá a védelemben számíthat Nyilas Elek. Vezetőedzői kérdés is lesz azonban a KHTK-nál, hiszen Némedi Norbert játékos-edzőt a héten jelentették be Kecskeméten. A kesport.hu információ szerint Valkai Tamás sorsa sem tisztázott, ő is távozhat a tél során. Egyelőre egy érkezőről tudunk biztosan, a megye II-es Helvéciában és a Scoregoal Kecskeméti FC-ben is játszó Dobosi Zsolt megegyezett a kiskunfélegyháziakkal, így ott kezdi majd meg az edzéseket a tavaszra.

A dobogós Kalocsa a kalohirek.hu cikke szerint nem tervez komolyabb erősítést. Elsődleges céljuk, hogy a keretet egyben tartsák. Korábbi kapusuk, Varga Sándor térhet vissza hozzájuk.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 25. 09:41, szerda | Helyi sport

2026. első versenyei a Koppányoknál

2026. január 02-án Füzesgyarmaton 3/D teremversenyen vettek részt a Turul Koppány Íjászai. Az év első versenyét a Füzesgyarmati Arany Sólyom Hagyományőrző Íjászegyesület rendezte.

2026. Február 23. 17:01, hétfő | Helyi sport

Családok, futók, bringások – mindenkit vár a Tour de Puszta

A Bringabarátok Sportegyesület immár hetedik alkalommal rendezi meg a Tour de Puszta terepkerékpáros és terepfutó eseményt, amely évről évre egyre több sportkedvelőt és családot vonz a Fülöpjakab településére.

2026. Február 08. 13:49, vasárnap | Helyi sport

Magabiztos sikerek az első U17-es női és kötöttfogású válogatón

Nagyszerű eredményt ért el a Kiskunfélegyházi Birkózó Egyesület két versenyzője Budapesten, az első U17-es női és kötöttfogású válogatón.

2026. Február 03. 16:30, kedd | Helyi sport

Dobos Eszter az ország legjobbjai között – rangos díjat vehetett át Inárcson

2026. január 31-én Inárcson került megrendezésre a Magyar Lovassport Szövetség, azon belül pedig a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakágának éves díjátadó Gálája.