Városlista
2026. május 3, vasárnap - Tímea

Hírek

2018. Március 31. 14:41, szombat | Helyi
Forrás: BAON

Előzetesbe került a félegyházi cigitolvaj

Előzetesbe került a félegyházi cigitolvaj

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 41 éves kiskunfélegyházi férfinak az előzetes letartóztatását, akit rablás elkövetésével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi március 22-én 15 óra 40 perc körül egy kiskunfélegyházi parkban odament a két kiskorú sértetthez és felszólította őket arra, hogy adjanak neki cigarettát. Mivel nem adtak neki, ezért az egyik sértettet ököllel megütötte és elvette a kezében lévő cigarettát. Ezután a gyanúsított a másik sértetthez fordult, akitől először újra cigarettát, majd vizet kért. Mivel egyik sem volt nála, ezért pénzt követelt tőle. A társa bántalmazásának hatására a sértett elővett 500 forintot a pénztárcájából és átadta a gyanúsítottnak, aki, miután meglátott egy 1000 forintos címletet is a pénztárcájában, azt is elvette. Ezek után a gyanúsított újra az első sértetthez fordult és még egyszer arcon ütötte ököllel, valamint elvette az öngyújtóját is. Eközben folyamatosan fenyegetőzött és szidalmazta a sértetteket, majd elhagyta a helyszínt.

A járásbíróság a magas büntetési tételű bűncselekmény elkövetésével gyanúsított – számos alkalommal hasonló bűncselekmény elkövetése miatt – többszörösen büntetett előéletű férfi előzetes letartóztatását azért rendelte el, mert esetében fennáll a bűnismétlés és a szökés, elrejtőzés veszélye.

A bíróság döntését az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.

(Forrás: BAON)

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi

Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál

2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi

Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán

A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.

2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.