Hírek
2016. November 21. 13:34, hétfő |
Helyi
Forrás: Szűts Tamás
Erzsébet nap a Nádasdy utcai Otthonban
Az idei volt a tizenötödik alkalom, hogy az MMSZ helyi csoportjának szervezésében együtt emlékeztek Árpád-házi Szent Erzsébetre, akit mindenki arról ismer, hogy a szegények és rászorulók legfőbb gyámolítója volt.
Csütörtökön délután a közösségi térben gyülekeztek az otthon lakói. A széksorok előtt egy asztal állt, mely az oltárt helyettesítette.Az ünnep, szentmisével kezdődött, amit Hajagos Gyula plébános mutatott be.
A prédikációban beszélt a szeretet, az adás fontosságáról, megemlékezett Dr. Nánási Erzsébetről, a csoport korábbi vezetőjéről. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a bentlakók egymást is meg tudják ajándékozni. Ez pedig nem más, mint az egymásra szánt idő, a másikkal való törődés, hiszen nekik ebből van a legtöbb.
A misét követően a Máltai csoport tagjai gyümölccsel és saját készítésű süteményekkel vendégelték meg az otthon lakóit. Azok sem maradtak ki a vendéglátásból, akik egészségi állapotuk miatt nem tudták a szobájukat elhagyni. Őket csoport tagjai a nővérekkel együtt keresték fel, és a diétának megfelelően kaptak a finomságokból.
Szűts Tamás
MMSz Kiskunfélegyházi Csoport



Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
