Hírek
2019. December 04. 12:57, szerda |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Év végéig ki kell adni a munkavállalók idei szabadságát
A munka törvénykönyve szerint az év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az éves szabadságát, a jogszabály megsértésnek számít, ha ez elmarad.
Akkor is jogszabály sértésnek minősül, ha a munkavállaló nem akar az adott időszakban szabadságra menni – hívta fel a figyelmet a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó cég.
Az év utolsó hónapjában a szabadságok kiadása kisebb-nagyobb fennakadásokkal járhat, a probléma megoldását jelentősen nehezítheti a munkaerőhiány, illetve a karácsony előtti csúcsidőszak fokozott terhelése is.
Néhány rendelkezés azonban lehetőséget ad a szabadság átvitelére a következő évre. Egyik ilyen az életkor után járó pótszabadság (ez életkortól függően 1–10 nap lehet), amely a következő év végéig adható ki.
Ez főként az idősebb munkavállalók esetében ad nagyobb mozgásteret, ugyanakkor a pótszabadság átviteléről még a tárgyévben írásban meg kell állapodni a feleknek.
A szabadság abban az esetben csúszhat még át 2020-ra, ha a munkavállaló 2019. végén kezdi meg a szabadságát, ekkor ugyanis 5 munkanapot áttolhat jövőre, azaz ha valaki már idén december 30-án hétfőn szabadságra megy, még 2019-es szabadságkerete terhére egészen január 8-ig pihenhet, amennyiben a szabadságát közben nem szakítja meg.
Azoknál a munkavállalóknál, akik október 1-jén vagy azt követően kezdték munkaviszonyukat, az adott időszakra járó tárgyévi szabadság a következő év március 31-ig felhasználható.
A Trenkwalder szerint mindezeken felül előfordulhat, hogy a munkavállalónál felmerül olyan ok, ami nem teszi lehetővé a szabadság kiadását, az ok megszűnését követően azonban 60 napon belül meg kell kezdeni a szabadság kiadását. Példaként a hosszabb betegséget vagy gyesről való visszatérést említették.
A ki nem vett szabadság pénzben nem váltható meg, arra csak a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség – tették hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 16:08, csütörtök | Helyi
Figyelem!!! Több helyen útlezárás várható!
A Jogging Plus Sportegyesület és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata futóversenyt rendez 2023. május 27-én délelőtt a tavalyi évhez hasonlóan.
2024. Május 16. 16:06, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2024. Május 15. 19:13, szerda | Helyi
Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál
Hagyományőrző, kulturális, szórakoztató programok, kiállítások, sportesemények színesítik a városalapítók hete fesztiválját május 17. és 26. között.
2024. Május 15. 11:41, szerda | Helyi
Több mint két tonna romlott húst találtak egy kisteherautóban az M5-ösön
Több mint két tonna romlott húst találtak a pénzügyőrök egy túlsúlyos kisteherautóban az M5-ös autópályán - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-t.