Hírek
2016. December 05. 15:27, hétfő |
Helyi
Forrás: Ónodi Árpád
Évzáró Növendékkoncert a Rocktár történetében először
Rocktár Élőzenei Bázis eddig nyolc éves történetében először évzáró NÖVENDÉKKONCERTET tart 2016. december 9-én, pénteken 19 órakor, hogy megmutassuk, nálunk "miből is lesz a cserebogár".
Köszönhető ez a szorgalmas gyerkőcönek, akik a 2009-ben elindult Rocktárborban és könnyűzenei oktatásunkon kezdték a műfajt kis nyolc-tíz évesként, mára pedig tehetséges serdülőként viszik tovább az élőzenei önkifejezés felszabadító, bátorságot adó, de ugyanakkor helyes felhasználás esetén örömszerző és értékteremtő lángját. Számukra a színpad már nem csak álom, hanem reményeink szerint rendszeres valóság. Közülük is kikerülhet pár év múlva egy-két országos hírű előadóművész. Szeretettel várunak mindenkit erre a rendhagyó, hagyományteremtő eseményre. A fellépő fiatalok számára jelenleg a legnagyobb megtiszteltetés, ha minél többen kíváncsiak rájuk és meghallgatják produkcióikat. Alsó korhatár nálunk nincs. Családokat, apróságokat és nagyszülőket egyaránt szeretettel várnak.
Egy kis ízelítő diák zenekarok előadásra váró produkciókból, amit végül a tehetségkutatós Shelters együttesünk nagyszínpados koncertje zár:
Stevie Ray Vaughan: Little wing, Pride and joy,
Jimi Hendrix: Purple haze, Scott Henderson: Dolomite,
Carlos Santana: Samba pa ti,
Led zeppelin: Black dog és még sok világhírű dallam.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
