Hírek
2013. Október 15. 11:24, kedd |
Helyi sport
Forrás: - Hatvani Tamás -
Ezúttal vereséggel zárta a hétvégét az FKSC
A hétvégén kerültek megrendezésre a Félegyházi KSC Női és Férfi kézilabda mérkőzések.
A hétvégén kerültek megrendezésre a Félegyházi KSC Női és Férfi kézilabda mérkőzések. Mind a két csapat a bajnokság megnyerésére is esélyes ellenféllel szemben lépett pályára a hétvége folyamán.
A lányok hazai pályán fogadták a bombaerős Kiskunhalast. Nehezen indult a mérkőzés mind a két csapat számára és sajnos a hazaiak nem tudták kihasználni a lehetőségeiket. A kiskunhalasi csapat támadójátéka feljavult és a félegyháziak csak ritkán tudtak egy-egy góllal válaszolni. A félideji 4-10 után a rutinosabb Kiskunhalas szépen lassan felőrölte a hazaiakat és 10-24-re megnyerte a mérkőzést.

A fiúk a Soltvadkert csapatát fogadták szintén hazai pályán. A fiatalokból álló, nagyon jól felkészített gárda ellen sajnos nem találta a csapat az ellenszert sem védekezésben sem támadásban, valamint a mérkőzés folyamán történt sérülések sem hatottak jól a csapatra. Az első félidő eredménye 9-14. A második játékrész közepén felcsillant a remény, hogy egy kicsit felzárkózhatnak a hazaiak de egy felesleges kiállítás teljesen megtörte a lendületet. Végeredmény 19-26.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 20. 15:31, hétfő | Helyi sport
Fényes félegyházi birkózósikerek Zalaegerszegtől Bukarestig
Nagyszerű eredményeket értek el a birkózók ismét itthon és külföldön is.
2026. Április 07. 11:55, kedd | Helyi sport
Diákolimpiai aranyak és éremeső – látványos szezonkezdet a Jogging Plusnál aquatlonban és duatlonban
2026. március 14-én rendezték meg SPORT XXI. Aquatlon Dél–Kelet Regionális Döntő versenyét Pécs városában, ahol több megye fiatal sportolói mérhették össze tudásukat.
2026. Április 03. 20:30, péntek | Helyi sport
Három félegyházi birkózó az Európa-bajnokságon
U17-es versenyzőink szenzációsan menetelnek: három félegyházi birkózó is képviselheti hazánkat a korosztályos Európa-bajnokságon, amelyet a bulgáriai Szamokovban rendeznek májusban.
2026. Április 01. 15:08, szerda | Helyi sport
Tarolt a pályán Dobos Eszter és Harriet a Championátuson
Az MLSZSZ Dream-Horse Championátus I.fordulóját rendezte meg a Sióréti Lovardában a Sióréti Lovas Egyesület 2026. március 29-én.
