Hírek
2018. Június 29. 17:00, péntek |
Helyi
Forrás: Adrienn
Félegyházi lány New-York-ban
Mezősi Ágnes félegyházi fotós munkáit több new-yorki kiállító teremben és a konzulátuson is megtekinthették már az érdeklődők, de Cihcagoban és Miamiban is megcsodálhatták képeit.
A képei után ezúttal személyesen is ellátogatott a fotós New-Yorkba. Az útjáról szóló élményeket – természetesen színes fotóanyag kíséretében - június 26-án osztotta meg a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
„Amerikából jöttem” – e címet viselte Ágnes előadása, melyen fő támogatója és nagyon régi barátnője dr. Sinkó Melinda közreműködésével meséltek a feledhetetlen élményekről.
Az előadáson megjelenteket elsőként Kállainé Vereb Mária, az Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatónője köszöntötte, majd dr. Ónodi Izabella a Művelődési és Szociális Bizottság elnöke szólt az érdeklődő közönséghez.
„Tamási Áron Ábele ugyanoda csöppent, mint ahová most a mi Mezősi Ágink is eljutott. Köszönjük neki, hogy művészetével képviselte városunkat az Amerikai Egyesület Államokban és azt is, hogy haza is tért onnan hozzánk, hogy itt folytassa munkáját és tovább öregbítse Kiskunfélegyháza művészeinek hírnevét - mondta aképviselő asszony,
A családias hangulatú előadáson megtudtuk, hogy Ági egy amerikai-magyar művészeti pályázaton elért kiváló eredményével kapott lehetőséget az útra további kilenc magyar képzőművész mellett. Az utazáskor felmerült költségekhez városunk önkormányzata és dr. Sinkó Melinda járult hozzá.
A könyvtárban tartott érdekes előadáson Ági a sorra levetített fotók bemutatásával szinte újra átélte az utazás élményét, így adta tovább a megjelenteknek tapasztalatait. Szívesen válaszolt minden – a közönség soraiból érkező – kérdésre, de nagy segítségére volt cikázó gondolatai terelésében barátnője dr. Sinkó Melinda is.
Utazásainak élményeiről teljes bizonyossággal elmondható, hogy feledhetetlen volt a fotós számára nemcsak az ottlét, hanem az út is. Amellett, hogy munkáinak méltatása óriási örömmel töltötte el, ámulatba ejtette például élete első találkozása az óceánnal.
Az élmények és mindazok a páratlan látnivalók melyek megörökített, minden bizonnyal újabb inspirációt adnak majd a kiváló fotósnak a további munkához is.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
2026. Január 26. 13:59, hétfő | Helyi
Visszatekintés a Koppány Íjászok 2025-ös esztendejére
A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület 2009 óta működik. Rendezvényszervező, közösségépítő, hagyományőrző és íjász sporttevékenységet folytat.
2026. Január 23. 11:20, péntek | Helyi
Közös imádság városunkért az Ótemplomban
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez közeledve 2026. február 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor szentmisét mutatnak be Kiskunfélegyháza városáért az Ótemplomban.












