Hírek
2018. Július 18. 11:22, szerda |
Helyi
Forrás: bacsmegye.hu
Félegyházi Napok – kultúra és szórakozás a nyár végén
Feleleveníti a város az egykori, közkedvelt Félegyházi Napok hagyományát.
Idén augusztus 17-e és 20-a között rendezik meg a kulturális fesztivált, amelyet a szokásos augusztus 20-i ünnepségek mellett vidámpark, tűzijáték, kézműves vásár, borutca, kitelepült vendéglátó egységek továbbá számos gyermekeknek és felnőtteknek szánt program színesít – mondta el Kovács-Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ vezetője.
Valamennyi program helyszíne a városi sportcsarnok parkolója és az azt körülvevő terület lesz. A fellépők sorában ezúttal számos helyi érték is feltűnik. Lesznek félegyházi illetőségű kezdő és már befutott zenekarok. Fellépnek például a Varia Sunt és az Úttalanok nevet viselő Rocktár gyermek zenekarok, itt lesz a Láma Dalai és a Széljáró Balladás, bemutatják műsorukat a Silver Step és az Art Kingdom csoportok táncosai, színpadra lépnek a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola magánénekesei. Augusztus 17-én igazi kulturális csemegét ígér a Félegyházi Táncszínház Don Quijote a világirodalom farmernadrágja című előadása, amely egyben ősbemutató is.
Természetesen a sztárfellépők sem maradnak el: itt lesz Szandi, a Happy Gang énekese, Cory, valamint Opitz Barbara, a Punnany Massif, a Hooligans és a Best of Geszti.
A programsorozat Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Móra Ferenc Művelődési Központ közös szervezésében valósul meg.
Fotó: Félegyházi Napok – 2017. kiskunfelegyhaza.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
