Hírek
2013. Június 13. 10:15, csütörtök |
Helyi
Forrás: Kollár László
Félegyháziak a gáton
Az elmúlt vasárnap három társammal részt vettünk – és képviseltük városunkat – a Solt térségében zajló árvízvédelmi munkában
Az elmúlt vasárnap három társammal részt vettünk – és képviseltük városunkat – a Solt térségében zajló árvízvédelmi munkában. A dunaföldvári híd Bács-Kiskun megyei végétől dél felé tartó – mintegy 20 km-es – szakaszon a védekezéshez az önkéntesek munkáját Suhajda Krisztián országgyűlési képviselő és Szűcs Imre közgyűlési tag szervezte, együttműködve a Kalocsai Járás vezetőségével. Az Új Magyar Gárda és a Jobbik 300 fős csapata közösen a helyiekkel, horgászokkal három napos megfeszített munkával elkészítette a védműveket, melyek eddig jól vizsgáztak, az árhullám tetőzését átvészelték. Nagyszerű érzés volt megélni az összefogást, az elszántságot, hogy megmentjük a veszélyeztetett értékeket. A helyiek nagyszerű vendéglátók is voltak, a Máltai Szeretetszolgálat tagjai frissítővel, kávéval és szendvicsekkel, a horgászklub gulyáslevessel járult hozzá az erőnlét fenntartásához. Vasárnap este jóleső fáradtsággal tértünk haza, ugyanis ekkorra elkészült a védvonal.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
