Hírek
2022. Június 14. 11:16, kedd | Helyi
Felkérték őket, így előadták
Budapesten léptek fel a kiskunfélegyházi diákok a Kamasztanból jeles című bűnmegelőzési színdarabbal.
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával létrejött a Kamasztanból jeles ifjúsági kortárs segítői előadás Kiskunfélegyházán, még 2019-ben. Az előadást dr. Horváth-Rekedt Gréta címzetes r. főhadnagy rendezte, melynek fő témája a bűnmegelőzés. A darabban a hangsúlyt a fiatalokat leginkább érintő kérdésekre: a drogra, az internet veszélyeire, valamint az előítéletekre fektette.
Az elmúlt években többször felléptek a színházi előadással a kiskunfélegyházi fiatal amatőr színészek, és rendszerint nagy sikert arattak. Most a XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság kérte fel őket, hogy adják elő a darabot, melyre múlt pénteken kétszer is sor került a budapesti Rózsa Művelődési Házban. A prevenciós színdarabot 350 fiatal tekintette meg, melyre Keviczky Csilla r. hadnagy iskolai bűnmegelőzési tanácsadó invitálta a középiskolás korosztályt. Az előadást – csakúgy, mint eddig minden alkalommal – most is imádta a kamasz közönség.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 13:36, kedd | Helyi
Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál
Hagyományőrző, kulturális, szórakoztató programok, kiállítások, sportesemények színesítik a városalapítók hete fesztiválját május 23. és 25. között
2025. Május 06. 12:56, kedd | Helyi
A 2025. évi Ősök Napja időpontja: augusztus 8-9-10.
A Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség 2025-ben, augusztus 8-9-10-én rendezi meg a VIII. Ősök Napja ünnepet, az eddig megszokott helyszínen: Bugacon.
2025. Május 05. 11:20, hétfő | Helyi
Jótékonysági sütivásár
A 6 gyermeket nevelő Kulcsár-Horváth család mindennapjait kívánja segíteni az a sütivásár, amely a Tourinform és az Ifjúsági Iroda szervezésében valósul meg május 9-én, pénteken.
2025. Május 05. 08:35, hétfő | Helyi
Archív fotókiállítással vette kezdetét a Tiszaalpár 950 programsorozat
Tiszaalpár múltja képekben címet viselő kiállítás nyílt szombaton a település művelődési házában.