Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2022. Augusztus 12. 21:31, péntek | Helyi
Forrás: F. Adrienn

Felvonulással vette kezdetét a belvárosi lovas ünnep

Felvonulással vette kezdetét a belvárosi lovas ünnep

Ma (augusztus 12-én) vette kezdetét a Belvárosi Lovas Ünnep „Tiszta forrásból” címet viselő kétnapos program, melyet a Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Óvoda szervezett.

A rendezvény péntek délután felvonulással kezdődött. A táncosok, énekesek, zenészek Eördögh András lótenyésztő vezetésével kunfakó lovak hátán vonultak végig a Kossuth utcán a Polgármesteri Hivatal elé, ahol Árvainé Volentér Éva köszöntötte a népes számban megjelent érdeklődőket a Waldorf oktatási intézmény nevében.

- 10 évvel ezelőtt alapítottuk iskolánkat, azelőtt három évvel óvodánkat és ebből az óvodából, általános iskolából mára kinőtt egy gimnázium is. A Waldorf pedagógiának nagyon fontos része a természet. Minden ember a természetből jön, ezért vissza is kell térnünk hozzá. Tudnunk kell, hogy a víz, a föld, a levegő, a fák, melyek körülöttünk vannak, nagyon-nagyon fontosak. Ezért próbáljuk diákjainkat és óvodásainkat a természet és az állatvilág szeretetére, megbecsülésére nevelni – mondta beszédében Árvainé Volentér Éva, akitől azt is megtudtuk, hogy kb. két évvel ezelőtt a szülők ötlete alapján jött létre az iskola lovas tagozata. Ugyanis többen mondták, hogy nagyon jó lenne, ha a gyermekek megtanulhatnának lovagolni és megtanulnák azt, milyen egy állat tisztelete, milyen munkákkal és örömökkel jár együtt egy állat tartása.

- Akik most önök előtt állnak, egyrészt székely ifjak, másrészt iskolánk néhány tanulója, akik már lóra merészkedhettek a városban is. Eddig mi mentünk ki a lovakhoz, most pedig a természetből behoztuk a lovakat. Úgy vonulunk fel városunk főutcáján, mint egykoron a Kiskun kapitányok. Szeretném megköszönni a városvezetésnek, hogy befogadták alternatív pedagógiánkat Kiskunfélegyházán és azt, hogy részt vehetünk mi is aktívan a város nyüzsgő életben – zárta gondolatait Árvainé Volentér Éva.

Csányi József polgármester örömmel köszöntötte a lóháton, lovaskocsin, illetve gyalogosan érkező tarka forgatagot, külön tisztelettel említve Eördögh András kunfakó lótenyésztőt. Ezt követően elismerő szavakkal illette a Waldorf iskola növendékeit, és tanárait, óvónőit és dolgozóit.

- Jópár évvel ezelőtt, mikor a régi Petőfi Sándor Általános Iskolába beköltözött a Waldorf, akkor mindenki árgus szemekkel figyelte, hogy miképpen fejlődik és milyen alternatív megoldásokat, javaslatokat, gyermekfejlesztést kínál az itt élőknek. Mi városvezetőként azt gondoltuk, hogy minden területnek meg kell adni az életteret, ezért méltó helyet kerestünk az óvodának és az általános iskolának is. Mára mindannyian, akik ismerik valamennyire az iskola működését, láthatják, hogy a Waldorf iskola oktatási módszere igazán felszínre hozza a gyermekek rejtett tehetségeit és azok a műalkotások és előadások, melyek szerepelnek egy-egy városi rendezvényen, igen nagy meglepetéssel szolgálnak mindannyiunk számára. Köszönjük, hogy ezzel is színesedik városunk kultúrája és gyermekeink előtt újabb lehetőségek nyílnak meg az oktatási módszertanok tekintetében – mondta a polgármester, majd a szíves invitálásnak eleget téve elhelyezkedett a lovaskocsi hátsó ülésén, hogy személyesen is részt vegyen az ünnepélyes felvonuláson.

Ezt követően az Öreglaktanyánál a Rocktár és a Sportcsarnok között a csodaszarvas történetét adták elő a vendégszínészek és az iskola növendékei. A látványos és fülbemászó dallamokkal tarkított előadás óriási sikert aratott.

Az első nap programjainak záró akkordja az iskola udvarán rendezett táncház volt, melyet a Borvirág táncegyüttes színesített fellépésével.

Szombaton (augusztus 13-án) a Waldorf intézmény udvarára várják az érdeklődőket, ahol az alábbi programokon vehetnek részt:

  • 9-től 12 óráig Lovas foglalkozások, kézműveskedés, lovagoltatás
  • 16.00 Zsolnay Gábor bajvívása
  • 17.30 Tiszta Forrás Waldorf intézmény előadása
  • 19.30 Zenés-táncos mulatság

(Képek: Fábián Adrienn)

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 08:00, csütörtök | Helyi

Szép eredmények a Tudásbajnokságon

A Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói közül sokan részt vettek a Tudásbajnokság fordulóiban, közülük többen továbbjutottak a Bács-Kiskun vármegyei fordulóba. Sok szép eredményről számolhatunk be.

2024. Április 17. 19:05, szerda | Helyi

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit

2024. Április 17. 15:38, szerda | Helyi

Ujjé a Ligetben nagyszerű

A MEDVE Matek szervezői abban hisznek, hogy izgalmas és élvezettel teli szellemi kihívásokon keresztül bárki közelebb kerülhet a matematika világához.

2024. Április 16. 17:27, kedd | Helyi

Dobogós eredmény országos angol versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a mórások a HEBE Kft. angol nyelvű országos egyfordulós levelezős egyéni és csapatversenyén.