Gondolhatnánk, hogy a magas külső hőmérséklet és páratartalom csak az éppen dolgozó lovat veszélyezteti, azonban a hőguta akár néhány órán belül kialakulhat nyugodt, békés legelés közben is. Fontos, hogy ennek jeleit minél korábban felismerjük. A szervezet hőtorlódásának kezdeti szakaszában az állat bágyadt, légzése felületes, szapora, később már liheg, a bőr kitágult erei jól látszanak, a percenkénti szívdobbanások száma akár 50-60 is lehet (a normál érték nyugalomban: 28–40/perc). A horpaszok gyors mozgása, a bizonytalan, botladozó járás, az állat meg-megroggyanása, ijedt tekintete, az izzadás hirtelen megszűnése és az ivóvíz elutasítása még rosszabb jelek. A rektális hőmérséklet ezeknél a tüneteknél már 40-41 Celsius-fok (a felnőtt ló normális testhőmérsékletének középértéke 38 C-fok), de ez is gyorsan emelkedik, és 43 C-fokos belső hőmérsékletnél izomrángások, görcsök, „tudatvesztés” közepette szinte biztos az állat elpusztulása.

Már az első jeleknél vigyük árnyékba a lovat, azonnal kezdjük meg a hűtését. Fülei mögé tegyünk nedves törülközőt, locsoljuk hideg vízzel, amíg a bőrének tapintása nem lesz hűvös. Jó módszer, ha nem folyamatosan, hanem szakaszosan locsoljuk az állatot (például 15 másodpercnyi locsolás után fél perc szünet, majd újra locsolás), amíg csak a testhőmérséklete nem csökken 39 C-fok alá.

A jég is sokat segít, ha néhány percenként a hátulsó lábak belső részére tesszük, de életmentő lehet a hideg vizes beöntés is. Fontos, hogy az állatorvos megérkezéséig semmiféle gyógyszert ne adjunk!

Amennyiben a tehén percenkénti légzésszáma 75 fölé emelkedik, mindenképpen kezdjük meg az állat hűtését a szőrének nedvesítésével. A hőstressz későbbi szakaszában – a hőgutához közeli állapotban – a tehén a fejét, a nyelvét lógatja, nyálzik, mozgása merevvé válik, gyorsan és a száján át lélegzik. Testhőmérséklete 40 C-fok fölé emelkedhet (a normál érték 38,5–39,0 C-fok), ez azonban nem valódi láz. Amikor a belső hőmérséklet 41 C-fokra emelkedik, a szarvasmarha légzése szabálytalan lesz, nyitott szájjal lélegzik, a bőrvénák láthatóak.

A vemhes állatok elvetélhetnek. Aggasztó jel a remegés, a látászavar. Végül a jószág elvágódva, görcsök között pusztul el. A környezet javításához hozzátartozik a légyirtás, mert az ellenük való védekezés több mozgással, farokcsapkodással, így több hőtermeléssel jár.

A legnehezebb helyzetben különösen a túlsúlyos vagy fialás előtt lévő, s még inkább az éppen fialó sertések vannak, ezek igénylik a legtöbb segítséget. A 40–60/perc légzésszámú sertés már a hőstressz állapotába jutott (a normális légzésszám 8–18 /perc). Kicsit később a légzés ziháló lesz, ekkor a rektális hőmérséklet 41–43 C-fok, az állat bódult, majd bekövetkezik az „eszméletvesztés”, s elpusztul. A folyamat sokszor olyan gyors, hogy a hőmérséklet mérésére nincs is idő. Életmentő lehet az állat tarkótájékának hideg vizes locsolása, az egész testfelület hideg vizes permetezése vagy a végbélbeöntés.

A hízósertés napi vízigénye minimálisan 6–8, a vemhes kocáé 8–10 liter, de a kritikus környezeti hőmérséklet fölött a vemhes kocák 10–25, a szoptatós kocák pedig 20–40 liter vizet is megisznak.

Alaptétel, hogy a forró napokon az állatok fajtól függetlenül bármikor hozzájuthassanak 8–15 C-fok hőmérsékletű ivóvízhez. A hőstressz megelőzését és kivédését ma már a kereskedelemben kapható, az ivóvízbe vagy takarmányba keverhető készítmények is segítik.