Plüssmackó, kontaktgrill, svájci bicska, inox lábas, esetleg guruló bőrönd harmadáron, hatodáron. Naná, hogy a hülyének is megéri. Tényleg? Az biztos, hogy mindenki szereti úgy érezni vásárlásai során, hogy jól jár. Az átlagfogyasztó tárcáját lassan kezelhetetlenné dagasztó pontgyűjtő, törzsvásárlói és még ki tudja, milyen plasztikkártyák kétségkívül ezt a fílinget közvetítik. De valóban olyan jól járunk, ha szorgosan gyűjtögetjük a pontokat, mint azt sugallják, vagy a kerti zuhanyszett parasztvakítás és a nagy hálózatoknak csak az adataink kellenek?

"Smart kártya van?" – hallatszik szinte folyamatosan az egyik nagy gyorsétteremlánc pénztársorán a kérdés. A junk food-rajongók pedig jellemzően nyújtják is a kombinált, azaz több kereskedelmi lánc szolgáltatásaihoz kapcsolódó plasztiklapocskát és kasszírozzák be a Big Machez tartozó jutalompontokat. Ugyanez a jelenet mindennapos a benzikutaknál, éttermekben, szuper- és hipermarketekben és a legkülönfélébb márkaboltokban. Mindenki pontgyűjtő kártyákkal és akciókkal köti magához a vásárlókat, extra kedvező termékszerzési lehetőségeket kilátásba helyezve. Márkás teflon serpenyőt a valódi (?) ár harmadáért, negyedéért? Persze, hogy vonzó.

Azt már persze a fogyasztó nem vizsgálja, hogy ezek a "nagyon megéri" termékek a pontgyűjtő akción kívül is kaphatóak-e és főleg, hogy mennyiért? A szuperkedvezményes vétel lehetőségétől megszédült vásárló azt meg már pláne nem mérlegeli, hogy kell-e neki "eredeti német minőségű kontaktgrill", bármit is jelentsen ez? Jó eséllyel persze semmi szüksége rá. Ha meg még azokért az apróságokért kifizetett forintokat is összeadná, amiket ezért vett meg, hogy felfelé "kereküljön" az összeg és leessen még egy pont vagy matrica, már a haját is elkezdhetné tépni. De a plasztikkártyát bizonyosan. Annyi ugyanis szinte biztosan kijön, amennyit később esetleg jóváírtak.

A későbbi ajándéktermékkel, szabad szemmel is látható árengedménnyel kecsegtető pontgyűjtő plasztikok legtöbbje hasonlóan délibáb jellegű "nagy fogásokat" kínál. Tíz-húsz liter vagy több üzemanyag tankolása során is jóváírnak x vagy y pontot a vásárlói kártyán – már persze, ha van – a nafta fajtájától függően. És akkor mi történik? Vagy kiemelten értelmetlen ajándék-, illetve "használati" tárgyakhoz lehet jutni nagyon sok x pont ellenében, vagy általában kisebb mértékű árengedmény illeti meg a vevőt akkor vagy később. Az áruházláncoknál esetleg egyszerre be lehet váltani a kártyára gyűjtött pontokat vagy egy részüket a pénztárnál forintra.

Még mielőtt bárki is azt gondolná, hogy ez már szinte maga a Kánaán, nem is kell csinálni semmit, csak higgadtan fogyasztani és hullanak a menőbbnél menőbb ajándékok, szinte már félre kell ugrani előlük, egy egyszerűbb fejszámolás is gyors kijózanító hatással bír. Rávilágít ugyanis arra, hogy az értelmetlen ám vonzó tárgyak megszerzéséhez párszor körbe kell autózni legalább Európát, de ajánlottabb az Egyenlítőt, vagy egy hattagú család legalább 10 éves napicikk-szükségletét kell megvásárolni. Ugyanígy általában filléreket érnek a keservesen összekuporgatott pontok, ha fizetésre konvertáljuk őket – több nagyságrend eltérés is lehet a pontok megszerzésének és elköltésének számítása során. Nem túl nagy biznisz ugyanis mondjuk ezer forint elköltésével "megszerezni" egy pontot a kártyára, aztán beszámítva száz, de van olyan hipermarket, ahol csak öt forintot ér egy pont.

Úgy fest azonban, hogy a vásárlóknak valóban minden fillér számít, hiszen a törszvásárlói, pontgyűjtő, akciós és még ki tudja, milyen kártyák rendkívül népszerűek. Van olyan is – igaz, arra több bolt- és benzinkút-hálózatban is lehet gyűjtögetni a pontokat –, amiből kétmilliónál is többet adtak már ki. Mondjuk az, aki nagyjából mindig ugyanott vásárol vagy tankol, azaz nem a kártya miatt fogyaszt itt vagy ott, s így tulajdonképpen ingyen kap pontokat, "pozitív érdektelenséggel" konstatálhatja, hogy egyszer-egyszer 5-10 forintért olcsóbban kaphat benzint, vagy az áruházi számla végösszegéből leszámít a pénztáros 2-3 ezer forintot. A többiek azonban valószínűleg csak csekély esélyekkel várják, hogy összegyűljön a műanyag James Bond-modell vagy a playboy-os dugóhúzó ellenértéke.

Az is érdekes, hogy a pontgyűjtő kártya igénylőlapján az úgynevezett alapkérdések – nem, kor, lakcím, státusz – mellett milyen sok és szerteágazó információra kíváncsiak a kibocsátok. Mekkora a család? Mennyi a fizetése, mekkora a családi bevétel? Na, persze nem pontosan, csak egy-egy sávon belül. Mire és mennyit költ havonta? Autó van a családban, mennyi? És elektronikai eszközök? Milyen és mennyi? Kábeltévé? Internet? Nyaralás? Telelés? Pir. burg., pár. káp.?

Szóval egészen csinos kis adatbázist lehet mindezekből felépíteni, amit aztán nagyon sok mindenre lehet használni.