Városlista
2026. május 3, vasárnap - Tímea

Hírek

2016. Március 22. 14:17, kedd | Helyi
Forrás: Bornemissza Péter

Fiatalok a musicalek varázsában

Fiatalok a musicalek varázsában

Több, mint 25 énekessel, 30 táncossal, 30 új dallal lépnek színpadra április 23-án és május 21-én Kiskunmajsa tehetségei a Konecsni György Kulturális Központban.

Két éve együtt dúdolta a nagyérdemű közönség többek között a Macskák, a Hair és a Marry Poppins musical dalait, most új dalokkal, új látványosságokkal jelentkezik a Musicalek éjszakája 2. Tőzsér István Martin, a helyi gimnázium volt tanulójának társulatától számos teltházas színdarabot láthattak a nézők. A kiskunmajsai Dózsa György Gimnáziumban megálmodták az előadás folytatását, aminek rendezésére felkérték Martint.

”Rengeteg tehetséges fiatal van Kiskunmajsán és környékén ezért célunk, hogy bemutatni Őket a közönségnek egy nagy összefogás keretében.” – mondta el Pócsik Olga, az Musicalek éjszakája 2. főszervezője. Kitért arra, hogy az új produkcióban olyan szereplők tűnnek fel, akik helyiek, vagy valamilyen módon kötődnek a városhoz. A főszervezőtől azt is megtudtuk, hogy a Mayossa Hagyományőrző Egyesület táncosai is feltűnnek a színpadon.

A rendező elárulta, az új darab, teljesen eltér a korábban látottaktól, teljesen új díszletekkel és látványshowval készülnek. ”Az est folyamán elrepítjük a publikumot a Görög tengerpartokra, Bécsbe, de a Napóleon kori Franciaországba is.” – tette hozzá Tőzsér István Martin. Kiemelte: egy olyan musical is bemutatkozik, amit Magyarországon még nem játszottak.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi

Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál

2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi

Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán

A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.

2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.