Hírek
2013. Szeptember 16. 16:59, hétfő |
Helyi
Forrás: BMRFK
Figyelmetlensége miatt halálos balesetet okozott
Vádemelési javaslatot tesz a rendőrség a halálos balesetet okozó kiskunfélegyházi férfi ellen.
Kiskunfélegyháza lakott területén kívül vezető 5. számú főúton közlekedett 2013. május 25-én a déli órákban C. Csaba 23 éves kiskunfélegyházi lakos az általa vezetett Honda Civic típusú személygépkocsival Kecskemét felől Kiskunfélegyháza irányába. Amikor a főút 107.800 méteréhez közeledett, figyelmetlensége miatt áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött a neki szemből érkező forráskúti férfi által vezetett motorkerékpárnak. A balesetben a motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a gépkocsi vezetője szintén megsérült.
Az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halált okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség megalapozott gyanúja miatt indított büntető eljárást C. Csaba ellen.
A büntető ügyben a rendőrség a nyomozást befejezte 2013. szeptember 16-án, és a keletkezett nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldi meg a Kecskeméti Járási Ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
