Hírek
2014. Augusztus 25. 09:40, hétfő |
Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny
Főhajtás dr. Holló Lajos emléke előtt
Dr. Holló Lajosról, az újságíróról, a neves politikusról emlékezett meg augusztus 24-én, születésnek 155. évfordulóján a helyi MSZP és a DK.
Beszédet mondott Horváth Tamás, a szocialista párt helyi szervezetének elnöke és Eszik Bence, elnökségi tag.
Dr. Holló Lajos Kossuth eszméinek a nemzeti függetlenségnek és a demokratikus szabadságjogoknak híve és továbbvivője volt. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a város intézményeinek fejlesztése, a helyi kezdeményezések felkarolása, illetve kulturális életünk az országos vérkeringésbe való bekapcsolása terén. Jelentős helyi orgánumot teremtett a Félegyházi Hírlappal, amelynek cikkeivel és színvonalával, illetve a függetlenségi ügy, a félegyházi törekvések és a szociális reformok képviseletével komoly hírnevet vívott ki magának – emelte ki beszédében Horváth Tamás.
Elveinek, nézeteinek határozott vállalása is hozzájárult ahhoz, hogy harmincegy éven keresztül folyamatosan intézhette és szolgálhatta a város ügyeit függetlenségi párti képviselőként. A nemzeti értékek mellett fontosak voltak számára a demokratikus és szociális alapeszmék is. Dr. Holló Lajos olyas valakit volt, aki mindig kész volt kiállni eszméiért és szülővárosáért – hangsúlyozta Eszik Bence.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
