Hírek
2012. Március 05. 14:07, hétfő |
Belföld
Forrás: OrientPress
Formálódik az új nemzeti légitársaság
A február 3-án leállt Malév helyére új társaság léphet, amelyben valamilyen formában az állam is részt vállalna.
Erről a kezdeményező Magyar Légiközlekedésért Egyesület, más néven Malért alapító tagja, Demeter Csaba beszélt a Gazdasági Rádiónak. A szakmai befektető várhatóan a Tensi Csoport és annak egyik tulajdonosa, Déri Tamás lenne, ők már februárban több szakmai anyagot is készítettek a témában.
Az új nemzeti légitársaság megalakításának tervét információink szerint kedden jelentheti be a Malért. Közben a mai Népszabadság azt írja, hogy kisebb méretben ugyan, de életben maradhat a Malév két leánycége, a földi kiszolgáló és a repülőgép-karbantartó. A lap - pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva - azt írta: kormányzati szintről azt közölték, a földi kiszolgálással foglalkozó Malév Group Handling és a repülőgép-karbantartással foglalkozó Aeroplex életben maradását prioritásnak tekintik.
A Népszabadság szerint ennek két oka van: a kormány még számol egy budapesti központú légitársaság létrehozásával, amelynek e két vállalat lehet a szakmai bázisa, a másik pedig, hogy mindkét cég üzletrésze részben vagy egészében el van zálogosítva.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 14:00, csütörtök | Belföld
Kínai beruházás Tatabányán
A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából nyolcszáz új munkahely jön majd létre
2026. Március 18. 07:22, szerda | Belföld
Kövér László: a jelenlegi Európai Bizottság Magyarországot az unió fekete bárányaként kezeli
2026. Március 17. 14:00, kedd | Belföld
Szijjártó Péter szerint Brüsszel el akarja venni az olcsó orosz kőolajat Magyarországtól
2026. Március 17. 13:00, kedd | Belföld
NAV: hétfőn még kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása
Hétfő éjfélig még kérhetik az szja-bevallás tervezetének postázását azok, akiknek nincs elektronikus elérhetősége.
