Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2017. Augusztus 06. 08:00, vasárnap | Helyi
Forrás: Adrienn

Főzni a nyári kánikulában is lehet, sőt kell is!

Főzni a nyári kánikulában is lehet, sőt kell is!

A nyári forróságban egy kicsit elcsigázottan, de töretlen jókedvvel és szorgalommal sütöttek-főztek a Tupperware Főzőklub háziasszonyai soron következő klubfoglalkozásukon augusztus 2-án (szerdán).

A csapat létszáma sem volt teljes, hiszen többen augusztus első hetében indultak nyaralni, de a megjelentek ennek dacára is finom falatokat tettek az asztalra. Míg Drozdikné Jutka klubvezető a csalamádés csirke elkészítésének módjával ismertette meg a főzőklub tagjait, addig Kovácsné Marcsi a Tupperware nudlikészítő gépének használatát mutatta be. A pillanatok alatt elkészült nudlikra aztán mák vagy sajt került és ki-ki kedvére szedhetett belőle.

A csalamádés csirke mellé tejfölös puliszka került, hogy az ízek harmóniája teljes legyen. Desszertként pedig Ultra Pro gyümölcstortaformában készült szilvás-tejfölös lepény kellette magát.

A kellemesen eltöltött délutánon természetesen a kóstoláson és a receptek ismertetésén túlmenően a klubtagok rendelhettek is a Tupperware termékcsalád termékeiből, edényeiből valamint megismerkedhettek a legújabb akciókkal, melyet Drozdikné Jutka klubvezető ismertetett.

A főzőklub háziasszonyai szeretettel várnak mindenkit foglalkozásaikra, melyet minden hónap első szerdáján a Móra Ferenc Művelődési Központ emeleti klubszobájában tartanak 17 órától.

Következő foglalkozás időpontja: 2017. szeptember 6.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi

Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.

2026. Január 26. 13:59, hétfő | Helyi

Visszatekintés a Koppány Íjászok 2025-ös esztendejére

A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület 2009 óta működik. Rendezvényszervező, közösségépítő, hagyományőrző és íjász sporttevékenységet folytat.

2026. Január 23. 11:20, péntek | Helyi

Közös imádság városunkért az Ótemplomban

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez közeledve 2026. február 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor szentmisét mutatnak be Kiskunfélegyháza városáért az Ótemplomban.