Hírek
2018. Április 24. 10:26, kedd |
Helyi
Forrás: BAON
Gálázott a Félegyháza, az Akasztó bánta
A nagy erőfeszítései ellenére gyenge tavaszt produkáló Akasztó látogatott a múlt héten a kalocsai vereség által felpaprikázott Kiskunfélegyháza otthonába a megye első osztály bajnokság 22. fordulójában.
Bejött a papírforma, az egy hét alatt harmadik meccsét játszó Akasztó súlyos vereséget szenvedett.
Az első játékrészben még úgy, ahogy képes volt tartani magát az Akasztó, bár Palásti korán szerzett gólja hamar megadta a mérkőzés alaphangját. Kétgólos hazai vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok. A második félidő elején aztán hamar betalált Huszka, Koncz Miklós is beköszönt másodszorra is. A vendégek helyzetét tovább nehezítette, hogy Lázár Zsoltot a 76. percben kiállította a játékvezető, így félegyházi részről még egy Marsa mesterhármas is belefért a mérkőzésbe.
Kiskunfélegyházi HTK–Akasztó FC 8–0 (2–0)
Kiskunfélegyháza, 160 néző, vezette: Virág (Kakuk, Soós).
Kiskunfélegyháza: Oroszi – Huszka (Zs. Juhász 56.), Magony, Koncz Zs., Valkai, Lőrincz, Marsa, Koncz M. (Tóth II. István 70.), Palásti, Tóth I István., Ábel (Kadosa 56.). Játékos-edző: Koncz Zsolt.
Akasztó: Németh – Bánszki, Nagy F., Kudron (Szabó A. 70.), Szabó Zs. (Fésüs 46.), Lázár Zs., Turancsik (Lázár K. 86.), Biber J., Márkus (Fekete 46.), Biber T. (Bende 63.), Kósa. Edző: Szrenkó István.
Gól: Palásti 7., Koncz M. 37., 56., Huszka 54., Marsa 61., 82., 86. Koncz ZS. 80.
Sárga: Kósa 28., Nagy F. 65.
Kiállítva: Lázár Zsolt 76.
Koncz Zsolt: – Végig remek hozzáállással magabiztos győzelmet arattunk.
Judák László, az Akasztó technikai vezetője: – Egy héten belül ez volt a harmadik mérkőzésünk. Szerdán még jól játszottunk, annak ellenére, hogy kikaptunk. Sajnos, mostanra elfáradt a csapat, négy játékos sérülés miatt hiányzott a kezdőcsapatból, ráadásul a második játékrészben egy kiállítás miatt tíz főre fogyatkoztunk. A Kiskunfélegyházának csak gratulálni tudunk, mert szervezetten, jól játszottak. Mi ma csak ennyit tudtunk nyújtani.
Forrás: BAON
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 14:32, hétfő | Helyi
Megérkeztek az iskolákba a gyerekek digitális fejlődését elősegítő laptopok
Folytatódik a 2022. tavaszán megkezdett tanulói notebook kiosztási program.
2024. Május 12. 19:07, vasárnap | Helyi
Egyházközségi majálisnak adott otthont a Parkerdő
Mint minden évben, idén is megrendezte majálisát az Ótemplom és a Szent István templom közössége május 11-én (szombaton).
2024. Május 12. 09:49, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2024. május 12. – Urunk mennybemenetele főünnep
2024. Május 12. 09:47, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2024. május 12. - URUNK MENNYBEMENETELE