Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2018. Május 14. 13:31, hétfő | Helyi
Forrás: Adrienn

Győztek a hódmezővásárhelyi kollégisták

Győztek a hódmezővásárhelyi kollégisták

Immáron 10. alkalommal rendezte meg a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Kollégiuma a Kollégiumi Olimpiát a hétvégén.

A május 11-12-13-án Arany János Kollégiumi – Szakközépiskolai Program keretében megrendezett sportversenyre az ország 14 intézményéből érkeztek diákok, hogy streetballban, íjászatban, zenés gimnasztikában, asztaliteniszben, futsalon, kolimpikonok viadalán és ÚFRatlonon (úszás, futás, rollerezés) mérjék össze felkészültségüket.

A versenyt ezúttal a Hódmezővásárhelyi SZC Cseresnyés Kollégiumának csapata nyerte. A második helyet a hajdúböszörményi Széchenyi István Mezőgazdasági Szakképző Iskola diákjai foglalták el, a bronzérmet pedig a vásárosnaményi Babus Jolán Középiskolai Kollégium diákjai vihették haza.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre a Kossuth iskola udvarán került sor, ahol a diákokat Rausch Sándor a megyei közgyűlés alelnöke, valamint Papp Gyula, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum főigazgatója köszöntötte. A díjak átadásánál Rausch Sándor és Papp Gyula mellett Ágoston Tibor, a rendező iskola igazgatója is közreműködött.

A háromnapos jubileumi sportesemény ezúttal is sikerrel zárult. A megmérettetés mellett kellemes kikapcsolódást nyújtott mind a diákoknak, szurkolóiknak, mind pedig a felkészítő tanároknak.

Címkék: kolimpia

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi

Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton

2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.

2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.